Javuló miskolci közbiszti. A Széchenyi utcán… „Add ide a táskádat és a telefonodat, mert ha nem, megöllek”

Egy hónapra elrendelték

a letartóztatását annak a három fiatalkorú gyanúsítottnak, akik július 14-én az esti órákban, a Széchenyi utcán kezdtek követni három fiatalt.

Megszólították őket és egyikük cipőjét követelték, aki azonban nem adta azt oda. Ketten elszaladtak, de a helyszínről távozni nem tudó lányt a két női gyanúsított közrefogta, a falhoz szorította, majd tenyérrel egyikük halántékon ütötte és

„Add ide a táskádat és a telefonodat, mert ha nem, megöllek”

fenyegetést követően lerántotta válláról táskáját. A sértett kezéből kicsavarták mobiltelefonját és elszaladtak a helyszínről. A két női gyanúsított férfi társa nevetve, társait bátorítva nézte végig a cselekményt.

A három gyanúsítottat a közelben elfogták, ekkor még az eltulajdonított dolgok is náluk voltak.

Cselekményük csoportosan elkövetett rablás bűntettének megállapítására alkalmas, mely fiatalkorúak esetén 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak a várható büntetéstől félve megszöknek, elrejtőznek. Mivel tartózkodási helyük gyermekvédelmi intézmény, így ott őrzésük sem lehetséges, ezért a bíróság a három fiatal letartóztatásáról döntött azzal, hogy annak végrehajtását javítóintézetben rendelte el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű