Sverla: Én sem tudom megcáfolni a viccekben szereplő skót takarékosságot

Tradicio es csucstechnologia friss Glasgow 1120

Borsodi-Lipi

A DVTK Edzőközpont pályáinak

gyepéért felelős szakember tavasszal három napot töltött Skóciában a Glasgow Rangers pályamunkásainak vezetője (head groundsman), David Roxburgh meghívására.

A kapcsolat régebbre nyúlik, a skót szakember Telkiben tartott előadást az MLSZ képzésén, és akkor hívta meg a fűnyíró gépeket forgalmazó Agrolánc cég képviselőjét, valamint a DVTK és a PAFC pályamunkását egy glasgow-i tanulmányútra.

– A látogatás során körbevezettek a Glasgow Rangers edzőközpontjában, és a stadionban is. A klub Skócia egyik tradicionális klubja, és rögtön feltűnt, hogy számukra elsődleges a hagyományok tisztelete – mesélte Sverla Béla. – A klubház lépcsőháza 1870 óta változatlan, mindig az eredeti állapotnak megfelelően újítják föl, az első csapat menedzsere irodájának a berendezése is legalább száz éves, de láttam olyan vaskaput, ami az Ibrox Park építése óta várja a szurkolókat. Ugyanakkor a legmodernebb technikát vetik be annak érdekében, hogy tökéletes gyepen rendezzék a mérkőzéseket.

Sverla Béla elmondta, hogy a klub edzőközpontjában 4 füves, 1 műfüves, 1 teljes és egy félpálya méretű hibrid füves, valamint a speciális képzésre használt 4 kisebb méretű pálya várja a csapatokat. Emellett rendelkezésre áll egy 70×50 méteres műfüves csarnok is. Mivel az Ibrox Park hibrid gyepszőnyeggel rendelkezik (a fű és a műfű speciális elegye, ami valódi gyepnél jobban ellenáll a terhelésnek), ezért az első csapat többnyire a hibrid füves edzőpályát használja, ugyanakkor versenyidőszakban alkalmazkodnak az idegenbeli mérkőzés helyszínének pályaborításához.

– Nagyon barátságosan fogadtak az edzőközpontban, a 15 pályamunkás bármelyikétől kérdeztünk, szívesen válaszolt. Elsősorban a gépek beállításáról, a vegyszerezésről, a műtrágya használatáról esett szó – elevenítette föl Sverla Béla. – Én sem tudom megcáfolni a viccekben szereplő skót takarékosságot, viszont amire szükség van, arra biztosítják a megfelelő forrásokat. Skóciában az öntözéssel nincs gond, azonban a magyarországinál hűvösebb az időjárás, és kevesebb a napsütéses órák száma. Ezt a problémát a gyep mesterséges napoztatásával oldják meg, ami drága, de a minőség számukra nem pénzkérdés.

A látogatás csúcspontját a Glasgow Rangers – Hearts bajnoki mérkőzés jelentette. Már négy órával a kezdő sípszó előtt megérkezett a magyar küldöttség az Ibrox Parkba, ahol végig figyelemmel kísérhették az előkészületeket.

– Eleve nagy élményt jelentett a 47 ezer szurkoló előtt lejátszott mérkőzés (a vendéglátók magyarázkodtak, hogy miért nincs teltház), és a focit körülvevő hangulat, még a melegíteni induló cseréket is megtapsolta a közönség – folytatta Sverla Béla. – Betekinthettünk az ajándékboltba és a VIP-be is, de én inkább a pályamunkások mozgását figyeltem. Tökéletesen szabályozva van a feladatuk, a bemelegítés után például pillanatok alatt szétszedték az edzőkaput, és úgy vitték ki a stadionból. A szünetben 6-8 ember dolgozott a gyep sérüléseinek helyreállításán, a lefújást követően viszont csak a nagyobb hibákkal foglalkoztak, és jól belocsolták a füvet, mert csak három hét múlva következett az újabb mérkőzés. Elmondásuk szerint két napig pihentették, és utána kezdték el a felkészítését a következő meccsre.

A vendéglátó David Roxburgh azt is elárulta, hogy a centerpálya borítását egy évre tervezik, utána menetrendszerű a felújítás, ha mégis tovább bírja a hibrid gyepszőnyeg, annak persze örülnek.

– A legviccesebb pillanatot akkor éltem át, amikor szerettük volna megnézni a Celtic stadionját, ajándékboltját is, de hiába kérdeztük a Rangers alkalmazottaitól, merre érdemes elindulni, egyszerűen nem voltak hajlandók elárulni, mintha tilos lenne még az ősi ellenség nevét is kiejteni – mosolygott Sverla Béla.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű