Létrejött egy csaknem kétszáz fős közösség. Fura egy csapat, az biztos: az egyik fele Budapesten él, a másik fele Hernád-menti szegény kisfalvakban. Roma gyerekek és szüleik, valamint önkéntes segítők – fővárosi gimnazisták, egyetemisták, értelmiségiek – alkotják a közösséget. Az egész Benkő Fruzsina szociális munkás egyszemélyes kalandjaként indult, mára virágzó és sikeres projekt vált belőle. A cigány gyerekek és a segítők egymásra találásából persze nemcsak szeretet fakad, hanem felelősségvállalás is. Benkő Fruzsinát azonban ez a teher egyáltalán nem nyomasztja, nem véletlenül ígérte meg patronáltjainak: nem hagyja őket magukra.
– Fruzsiii! Hadd üljek előre!
– Na gyere!
Marci gyorsan előremászik a kisbuszban. Gúnyos vigyorral néz hátra, Rebekára és Csabira – nekik már nem jut hely az anyósülésen. A tanodába tartunk, csak egy kicsit kacskaringósan, mert Benkő Fruzsinának három faluból (Hernádszentandrás, Pere, Ináncs) kell összeverbuválnia a csapatot. Szombat van, a tízórás sávba szedjük össze a roma gyerekeket, akkor kezdődnek a személyre szabott fejlesztő foglalkozások a hernádszentandrási tanodában. Eddig hárman szálltak be a kisbuszba, a fiúk hatodikosok, Rebeka ötödikbe jár. Csabi és Marci nagy focidrukkerek, mindketten Barca-rajongók, imádják Messit, de Csabi igazi kedvence Ronaldinho.
– De hát már tíz éve otthagyta a Barcelonát.
– Tévében nem láttam, a YouTube-on szoktam nézni.
