2013-ban robbant
ki az első balhé, mikor Kanye West a New Slaves című dalához jogszerűtlenül használt fel részleteket a Gyöngyhajú lányból. A magyar zenekar és a rapper négy évig pereskedtek mire sikerült megállapodniuk. Most pedig kiderült, hogy egy amerikai sorozat, a Future Man, végefőcímében csendül fel az Omegától az Addig élj!
A nyáron hívták fel a figyelmemet, egy rajongó szólt, hogy az Omega dala az egyik legmenőbb amerikai sorozat főcímzenéjében hallható. Nagyon meglepődtem, bár a Gyöngyhajú lány korábbi esete után már nem is annyira. Letöltöttem a film előzetesét, és tényleg az Addig élj! azaz, a Live as long as ment alatta
– mondta a Borsnak Kóbor János, aki azt is hozzátette, egyszerre dühíti és büszkeséggel tölti el őket az eset, és ez alkalommal nem kívánnak jogi vitákba bonyolódni miatta.
