Annak idején, amikor Borsod
-Abaúj-Zemplén kormánymegbízottja lettem, még lesajnálták, legyintettek az emberek erre a megyére – emlékezett vissza beszédében Demeter Ervin. – Mára a megyében megtermelt össztermék 44,5 százalékkal nőtt. Ez a szám országosan nem egészen 30 százalék, tehát az átlagot jóval meghaladja. Az egy főre jutó nemzeti termékben hét megyét előzünk meg. Ez egy közös siker, jó irány – hangsúlyozta a kormánymegbízott a Kamara Napján. minap.hu
