Ezek mennek a Facsén. Vérszag és halál…

Krisztina Hadas71 éves rákbeteg anyukám ma szilánkosra törte a lábát.
Jöttek a mentősök. Jófejek, lazák, empatikusak.
Mert igen, ilyen is van!
Aztán az ügyeletes kórház( Honvéd) ambulanciáján kb 20 vérző, törött, magárul tudó, vagy delíriumában nem tudó sérült között ismét európai ellátásban, hangnemben részesült.
Pedig volt ott minden, amit a kőkemény magyar való produkálni tud! Ezt most hangulatkeltés gyanánt inkább nem is részletezem, úgy is tudjátok, láttátok már, ha voltatok valaha ügyeletes ambulancián. Nyilván voltatok…
Várni, azt sokat kellett, de miközben két láthatóan életveszélyben lévő, intubált sérült is érkezett, a kevésbé komolyak (köztük anyám) inkább hallgatott.
Felfogtuk, hogy a két ügyeletes, halálfáradt orvost most inkább nem idegesítjük a „kis” töréses problémánkkal. Van bajuk elég. Nagyobb, mint nekünk.
A vizsgálatok után, mikor az osztályra végre felkerült, cuki nővérek fogadták. Adtak neki fájdalomcsillapiítókat, és jó szót is.
Ismétlem, mert ilyen is van!
Most derékig begipszelve étlen-szomjan vár, talán holnap délig, hogy legyen steril műtő, és az operációjához szükséges imlantátum is legyen.
Köszönjük azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik még itt maradtak!
Nélkülük…hát igen.. kicsit sem működne itt semmi. Vérszag és halál…