Szinte egyetlen vidéki
könyvkiadóként éltük meg ezt a jubileumi kort. Sem Debrecenben, sem Szegeden, Győrben vagy Pécsett már alig működnek vidéki könyvkiadók. A legtovább vidéken a pécsi Jelenkor húzta, de azt is megvette egy kereskedelmi csoportosulás, ami a Librihez tartozik, hiszen a könyvpiac ma már úgy osztódott fel, hogy a jelentős névvel bíró kiadókat Budapesten felvásárolták a könyvterjesztéssel foglalkozó zrt.-k vagy rt-k. Így vált ismét egy önálló szervezetté az egész: zömében azok adnak ki könyvet Magyarországon, akiknek van könyvesboltjuk. A könyv árában nem a könyv kiadása és a nyomtatása a legnagyobb tétel, a magas árban elsősorban az 50 százalékos kereskedelmi árrés tükröződik vissza. A vidéki könyvkiadónak a legnagyobb nehézsége, hogy ahhoz, hogy az általunk kiadott és forgalmazott könyv bekerüljön a könyvesbolti hálózatba, sőt, hogy a miskolci Tesco könyvespolcára is bekerüljön egy könyvünk, további 15 százalék kereskedelmi árrést kell mellé csengetni.
Külön téma lehetne, hogy miért és mit lehetne ellene tenni. De árulja el, miért éppen a könyvkiadásba fogott bele negyed évszázada?
BORKUTI LÁSZLÓ: 1982-től dolgoztam a könyvkereskedelmi szakmában és 8 évig három megyének a területi vezetője voltam. Amikor a rendszerváltáskor kiderült, hogy az államosított könyvesbolti hálózatot magánkézbe kell venni, nem volt kérdéses, hogyan folytatom. 34 éves voltam, és azt mondtam, épp a legjobb időben történt a rendszerváltás, rendelkezek olyan szellemi és kapcsolati tőkével, hálózati ismerettel, amelyre rá lehet építeni egy vállalkozást.
De a könyvkiadást előbb még megelőzte a könyvek kis- és nagykereskedelme. Amikor a 90-es évek elején az állami terjesztővállalatok megrogytak, egyszerre 30 könyves árus jelent meg a miskolci főutcán, és a könyvesboltokban szinte csak üres polcok ásítoztak, mert olyan gyorsan a magánosított kiadók az állami kereskedelemnek már nem adtak könyvet. Az utcai kereskedésből indult el a vállalkozás nagykereskedelmi része. A szabályozások változása miatt azonban mi is kénytelenek voltunk könyvesboltokra váltani. Ha a 90-es évek elején el lehetett adni egy könyvből egy városban 200 darabot az utcán, és sorban álltak érte, akkor rá kellett jönni, hogy ez jó üzlet, így hamar tőkeerős konkurenciánk is akadt, mi pedig 1996-ban a nagykereskedéssel csődbe mentünk.
Hogyan maradtak mégis életben?
BORKUTI LÁSZLÓ: Hosszú, másfél éves felszámolási eljárás következett. De arra gondoltunk, hogy van beletéve annyi szellemi erőforrás, hogy újragondolva a folyamatot, érdemes folytatni. Ekkor már részvényese voltam a miskolci antikváriumnak, amely az ország első magánkönyvesboltja volt. De ami a legfontosabb, hogy egy társammal együtt elvállaltuk a Miskolci Egyetem jegyzetellátását, amire nem vállalkozott senki. Szerencsénk is volt, mert az egyetemisták jegyzetvásárláshoz támogatást kaptak, mi pedig kidolgoztunk egy szisztémát, hogyan fizethetnek utalványok formájában. . Kiadtuk dr. Szabó Miklós – az egyetem egykori jogi dékánja – által szerkesztett Prudentia Iuris sorozatot, amelynek eddig több mint 30 kötete jelent meg. Többek között ezzel a sorozattal indult el az országos karrierünk, mert a magyarországi jogi egyetemeken, később az egyházi főiskolákon, egyetemeken is ezekből tanítottak. Így-úgy eladtuk nagykereskedelmi készletünket, majd a reorganizációs folyamat végén kifizettük az adósságainkat és talpra álltunk. Újabb mélypont akkor jelentkezett, mikor az egyetemisták nem kaptak jegyzettámogatási keretet, a hallgatói létszám is csökkent.
25 éve teljesen más volt a könyvpiac, mint most. Ma már jóval kevesebben vásárolnak könyveket…
BORKUTI LÁSZLÓ: Mára beszűkült a piac, és ebben a térségben a fizetőképes kereslet sincs meg. Ezért is paradox helyzet, hogy az ország hátrányos helyzetű részén még mindig van egy kiadó, ami tartja magát. Azt hiszem, ez nagymértékben lányomnak, Eszternek köszönhető, mert ő konszolidálta, stabilizálta a vállalkozás pénzügyeit. Mert annak ellenére, hogy számtalan tankönyvfejlesztést végeztünk,és ebben volt olyan is, amiből korábban országosan több tízezer példányt adtunk el, az utolsó váltásnál – a tankönyv piaci államosításnál – több tízmillió forintnyi jegyzetállomány maradt a nyakunkon, aminek zúzda lett a vége. Szerencsére mindig voltak újabb innovációink, ami segítette a túlélést. kép, szöveg. boon.hu
