Túl sok hatalom összpontosul a Borsod megyei kórház igazgatója kezében, s azt nem jóra használja – írta egy köztiszteletben álló miskolci kardiológus főorvos, Kaló Emil a Facebook-oldalán. Feljelentéssel fenyegetik.

 

 
 

– Negyvenöt éves orvosi pályafutásom megkoronázásának érzem, hogy Miskolcon „ellenszélben” sikerült megvalósítanom az invazív kardiológiát: pacemaker-beültetés, haemodinamikai laboratórium, nonstop akut infarktus ellátás – így kezdődik az a keserű levél, amelyet Miskolc legendás kardiológus professzora tett közzé. Kaló keserűségének oka, hogy Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója a kardiológiai intézet vezetőjének, Édes Istvánnak és Csapó Kálmánnak – Kaló utódjának – mondott köszönetet a központ megalakításáért és üzemeltetéséért.

Csiba Gábor februárban Miskolcon az ország első gyermek neuropathia intézetének az átadásán. Fegyelmi nem lesz, feljelentés viszont lehet
Kaszás Tamás / MTI

A főorvos levelében leírta azt is, hogy szerinte Csiba kezében túl sok hatalom van, és ha rajta állt volna, akkor Miskolcon még ma sem lenne invazív kardiológia. „Annyit keres és annyit lop amennyit akar. Tőlem csak a tisztességemet lopta el” – írta. „Soraim megosztóak, de igazak. Megkönnyebbülten, hogy még életemben leírtam az igazságot” – fejezte be városszerte idézett levelét, utalva arra is, hogy tisztában van betegségének súlyosságával: jelenleg is a megyei kórházban kezelik.

 
 
 
HIRDETÉS

A levelet számos kórházi dolgozó is lájkolta és megosztotta. Később futótűzként terjedt a hír, hogy a Borsod megyei kórház vezetői akkurátusan végignézték a professzor bejegyzésének kedvelőit, s

fegyelmit fontolgatnak azok ellen, akik kórházi alkalmazottként nyilvánították ki tetszésüket.

– Nem lesz fegyelmi – reagált meglehetősen szűkszavúan kérdésünkre Csiba, a megyei kórház igazgatója, hozzátéve, hogy aki őt alaptalanul vádolja lopással, annak viszont felelnie kell a szavaiért. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Kaló Emil a kórházi ágyánál kapta kézhez Maksa Nóra intézményi jogtanácsos levelét, amelyben felszólítja, hogy tartózkodjon a kórház jó hírnevét sértő magatartástól és a kórház képviselőjének becsületét sértő kijelentésektől.

Felszólították, hogy kérjen bocsánatot és törölje megjegyzését a közösségi oldaláról, ellenkező esetben feljelentést tesznek és eljárást indítanak ellene.

 
HIRDETÉS

A jogtanácsos levele azért is érdekes, mert Kaló Emil nem a kórházat, hanem annak vezetőjét kritizálta, így a kórház jó hírnevét nem sértette meg – mondta el lapunknak több, a kórház belső ügyeit jól ismerő hírforrásunk. 

A jogtanácsos levelére Kaló Ágnes, a professzor ügyvéd lánya válaszolt, azt kérve, jelezzék, mely kijelentések sértik a kórház jó hírnevét.

– Édesapám több mint 46 évig dolgozott a kórházban, az I. Belgyógyászaton és az intenzív osztályon. Joggal lehet büszke arra, hogy sikerült létrehoznia az invazív kardiológiai osztályt, amely nélküle nem valósult volna meg. Sajnálatos, hogy ezt Csiba Gábor nem a tényeknek megfelelően kommunikálja. Ha ennyire nyomon követik édesapám Facebookos bejegyzéseit, akkor nyilvánvalóan tisztában vannak az egészségi állapotával is. Ezért megköszönném, ha a jövőben a szabályszerű meghatalmazásom alapján a témával kapcsolatos leveleket nem édesapám kórházi ágyához, hanem ügyvédi irodám részére kézbesítenék – zárta levelét.