Nagy Sándor, a szerencsétlenül járt emeletes autóbuszt üzemeltető Grand Tours Kft. ügyvezető igazgatója éppen Ausztriából tartott hazafelé vasárnap délelőtt, amikor elértük telefonon.

A vállalkozó azzal kezdte, hogy nem szeretne elébe menni a hivatalos vizsgálatoknak (hiszen akkor még maga sem járt a tragédia helyszínén), de ő úgy tudja, hogy a buszukat előző személygépkocsi a manőver közben megpördült, és a sofőr (aki egyébként a Grand Tours egyik legrutinosabb buszvezetője) már nem tudta elkerülni a katasztrófát. „Hangsúlyozom, ez nem hivatalos információ! Megvárjuk a rendőrség elsődleges megállapításait, elolvassuk a helyszínelésről készülő jegyzőkönyvet, és utána a cégünk közleményt fog kiadni erről a szörnyű tragédiáról” – mondta a Naplónak Nagy Sándor. boon.hu