Stadinger Csaba: Mi 730–750 fővel dolgozunk, immár 18 éve Miskolcon. Honnan lesz munkaerő? Jelentős a fluktuáció, gondolom, nem vagyunk ezzel egyedül. A 30 év alattiaknál: irány külföld, nyelvtudás nélkül is, onnan soha nem fog elfogyni a mosogató- és takarítószemélyzet. 2015-ben gyártósori képzést indítottunk a foglalkoztatási főosztállyal és a Türr István Képző Miskolci Igazgatóságával közösen. 250 oldalas tananyagot csináltunk a Shinwában, amit 500 órában oktattak a kollégák, egy hónap elmélet plusz 2 hónap gyakorlat keretében. Az első állományt még saját hatókörből ki tudtuk állítani, minden további kurzust a hivatallal közösen próbáltunk elindítani. A képzés idejére minimálbért, bérletet és ellátást ígért a képző, ennek ellenére 800–900 főből tudtuk kiválasztani azt a 60-at, akik részt vettek a képzésben. Elmondtuk, hogy miről szól, mit lehet tanulni, milyen kimenet van, mindenkinek munkaviszonyt ajánlunk. A csoportos tájékoztatókon a 150 jelenlévőből 130 felállt, maradtak 20-an. Már az dilemmát okozott, hogy elmondtuk, itt kell lenni a képzésen. Akik vállalták, azok fele lemorzsolódott menet közben, 35 főnek tudtunk munkát ajánlani 1,5 éve, közülük 15-en ma is nálunk dolgoznak. Működik ez, de borzasztó energiák, ráfordítások és nehézségek révén. A másik gondolatom: a közfoglalkoztatás a versenyszférának nem jó irány. Megértem, szükség van rá, régen is volt, de a mérték az érdekes, a nagyságrendje és a ráfordítások. Egy komplex tranzitprogram kellene, ami kifejezetten arról szól, hogy megtaláljuk a megszólítható és képezhető embereket, és már mehetnek is cégekhez. Apasztani kell a közfoglalkoztatásban résztvevők számát és a még hadra fogható embereket támogatással, mentorálással irányítani ezekbe a programokba. Mi hosszútávú karriert kínálunk, hiszen 2025-re is vannak letárgyalt munkáink.
Stadinger Csaba: És ami legalább ilyen fontos, ha nem a legfontosabb: nagyon tudnának örülni a munkaadók egy jelentős járulékcsökkentésnek. Nem 2 százaléknak, és nem elcsöpögtetve 2-3 évre, hanem valóban jelentős mértékűnek.
Társy József: Egyszázalékos csökkenés 120 milliárd forintot jelent a költségvetésnek, viszont az öt százalék alatti csökkentés lényegében „észrevehetetlen”, ezért nem igazi válasz.
Stadinger Csaba: De lehet, hogy a kevesebb több lenne, mert sokat segíthetne a fekete és szürke foglalkoztatás felszámolásában. Óriási segítség lenne ilyen jellegű állami támogatás. Élénkítő hatása lenne a foglalkoztatásra!
Társy József: Kézenfekvő, hogy szűkíteni kell a közfoglalkoztatást, ami nem könnyű, mert komolyan elgondolkodnak az emberek azon, hogy dolgozzanak-e picivel több pénzért. És igen, akik már 10 éve nem dolgoznak, azoknál gond lehet a beilleszkedéssel, és nem csak az öltözőhasználattal. Azt is látni kell, hogy sok cég a támogatás idejéig foglalkoztatja csupán az így felvett embereket, utána viszont jelentős a visszaesés. Természetesen ezt cége válogatja. Arra leszek kíváncsi, hogy milyen eredménye lesz azoknak a most induló képzéseknek, amelyeket a cégek jeleztek igényként. Ezekhez lesz szolgáltatási, képzési és foglalkoztatási támogatás is. Vagyis megvannak az eszközök, jelentős forrás van mellé téve, mindenki jót akar, a vége mégis az, hogy hullámzó a piac a megyében. A gondolkodást is át kell állítani.
Kiss László: A közfoglalkoztatást sokan tartják a versenyszféra konkurenciájának, és lehet, hogy van olyan betanított munka – vagy például a borászokat hallottam, hogy elvonja a szürettől az embereket, mert közel vannak a fizetések, és nem mennek el –, ahol igaz ez az állítás, de nem általánosítható. Az azonban biztos, hogy a versenyszférában elengedhetetlen a béremelés. Ám ez azt vonja maga után, hogy a termékeink ára magasabb lesz, ami miatt szűkülni fog az eladhatósága. Miközben azt is látni kell, hogy mekkora a munkabért terhelő költség: 100 forintra 97-98 forint teher rakódik, és ha hozzáteszem, hogy 27 százalék áfa sújtja azt a bért, amit kifizetünk a vásárlások során, akkor gyakorlatilag 125–127 százalékról beszélünk.
Zahorán Zoltán: Értékesítési vezetőként naponta szembesülök azzal, hogy egy vevővel miről tudok beszélgetni: árak, versenyképesség, költségek stb. A mi költségszerkezetünkben körülbelül 20–25 százalék a munkabér aránya az eladási áron belül. Lehet mondani, hogy ez kevés, de 1-2 százalékos növekedés már elviszi a költségeinket. És nemcsak Magyarországon, hanem a régióban kell versenyeznünk. Volt olyan üzlet, amit azért veszítettünk el, mert egy román, vagy bolgár vagy macedón versenytárs olcsóbb árakat ajánlott a vevőnek. És nem konkurenciának tekintjük a közfoglalkoztatást, csak azt keressük, hogy lehetne a lehető legrövidebb idő alatt visszaterelni az embereket a rendszerbe. Én naponta nyüstölöm a hr-t, hol vannak az emberek, mert volt olyan, hogy a vevőnek le kellett írnom, hogy nehézségekbe ütközik a kiszállítás, mert nincs ember, aki megcsinálja a munkát. Ez elég nagy versenyképességi problémát vet fel a régióban is. Arról nem beszélve, hogy bár üzletpolitikailag vagy gazdaságpolitikailag szeretnénk új befektetőket hozni a régióba, de nekünk mint itt lévő vállalkozásnak nem lesz érdekünk azt támogatni, hogy idejöjjön valaki, aki elviszi előlünk a munkaerőt. boon.hu
