Felfüggesztett börtön alatt gyilkolt a csermelyi gyilkos

A bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás az ellen a gyanúsított ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy 2015. január 22. napja 14:00 óra és 2015. január 23. napja 17:40 közötti időben egy csavarhúzóval nyakon szúrta lakásában a 67 éves csernelyi sértettet, aki ennek következtében a helyszínen elhalálozott. A gyanúsított a házban ezt követően értékek után kutatott és készpénzt vitt el. A bűncselekmény elkövetését beismerte.

A bíróság szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt a szökés, elrejtőzés veszélye megállapítható. Figyelemmel pedig arra, hogy a gyanúsított más ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetések hatálya alatt követte el a cselekményt, illetve más büntetőeljárás hatálya alatt is áll, ezért az is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén újabb bűncselekményt követne el, így elrendelte az előzetes letartóztatását 2015. február 27. napjáig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű