„A népek között kulturális különbségek vannak,
s ezek között minőségi sorrendet lehet felállítani” – hangzik a politikus-közíró másik kétségbeejtő tételmondata. Debreczeni József az alig létező, forráshiányos roma történetírás „tényei” között talál – Bencsik Gábor és Pokol Béla, valamint a kommunista rendszer cigánybűnözés-szakértőinek ide vonatkozó írásai között – olyan megállapításokat, amelyek alátámasztják a fenti – mellesleg politikailag inkorrekt (értsd: hazug és sértő) – verdiktet. Hogyan is lehetne az egyik nép különb a másiknál?
De éppenséggel az alternatív Nobel-díjas Bíró Andrást is idézi például a „smekeriáról” (az állítólag a Balkánról hozott huncutságról) szólva, ami szerinte a roma nép egyik vonása, és ugyanolyan létező dolog, mint a székely góbéság. (Hát, hacsak úgy nem…) Végső soron – egy egész népre vonatkoztatva – megtalálja a cigány etnikum rendellenességeit (vagy ősbűnét), amelynek terheit minden romának és nem romának viselnie kell. Vagyis hogy, mint tudjuk, a cigányok az egyik napról a másikra élnek, korán és túl sok gyereket szülnek, lopnak-csalnak-hazudnak, nem megbízható munkavállalók – és így tovább.
„A szociokulturális örökség – írja Debreczeni – persze nem Istentől elrendelt valami, változtatni lehet rajta. De a változtatás első feltétele az, hogy tudomásul vegyük, hogy szembenézzünk vele.”
Én ennek éppen az ellenkezőjét javaslom. Teljes cikk itt. galamus.hu
