Miskolcnak kellene lecsapni az Avas szállóra

A kivitelezés 2025 szeptemberében persze elkezdődött, így az elmúlt közel egy évben nagy tempóban folytak, kérdés azonban, hogy az átvilágítás után ezek teljes körűen, vagy csak a legfontosabb részeken folytatódnak-e.

A Mathias Corvinus Collegium 2026 nyaráig nyolc képzési központot hozott létre a fővároson kívül (Békéscsaba, Nagyvárad, Nyíregyháza, Szekszárd, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém), négy projektet pedig már elindítottak, de nem maradt idő a befejezésre. Ezek közül kiemelkedik a miskolci Korona Szálló (az államosítás után Kossuth, majd Avas) esete, ami több mint harminc éven át jórészt kihasználatlanul állt a város szívében.

A miskolci Korona Szálloda egy régi képeslapon

Az MCC itt is a koronavírus-járvány alatt aktivizálta magát: 2020 őszén az önkormányzattól vásárolták meg az egykori szállodaépületet, ahol rövidesen meg is indult a további állapotromlás megállítása.

A TSPC Mérnökiroda (felelős tervező: Kádár Mihály) által tervezett felújítási projektben az oktatási központ nem csak egy háromszáz diákot befogadni tudó tér lett volna, de a város felé is meg kívánta nyitni a kapuit.

A szálloda jelenleg így néz ki:

A kivitelezés a kormányváltásig itt sem ért révbe (az eredeti tervekben is a 2027/2028-as első tanévről esett szó): épp ezért nem nyithatott meg a Széchenyi utcai fronton lévő vendéglő, a galériás Fehér és a Vörös terem (az egykori Kossuth mozi területe) nem vált városi rendezvény- és konferenciatérré, a kortárs bővítmények pedig nem emelkedtek ki a földből.

A kivitelezés 2025 szeptemberében persze elkezdődött, így az elmúlt közel egy évben nagy tempóban folytak, kérdés azonban, hogy az átvilágítás után ezek teljes körűen, vagy csak a legfontosabb részeken folytatódnak-e. Az M1 Híradójában egy éve bemutatott ötperces riport, illetve a Miskolc adhatott blog által közzétett belső részleteket nézve látható, hogy egy értékes épületegyüttesről van szó, kérdés azonban, hogy miként lehet azt hasznosítani a jövőben.

Így nézne ki MCC-s épületként az MCC szerint
Fotó: MCC

A város főépítésze, Szunyogh László 2020-ban az Építészfórumnak kijelentette: a néhány évvel korábban műemlékké vált épület kialakítása alkalmatlan arra, hogy épeszű összegből teljes egészében korszerű szállodát lehessen a falai közé költöztetni, így leginkább egy vegyes hasznosítás – iroda-, szállás- és vendéglátó funkció – lenne ésszerű döntés.

Az 1894-ben átadott, Adler Károly tervei nyomán született háromszintes Korona a Városházától mindössze néhány lépésnyire áll, így a szállodaként 1987-ben bezárt, 2008-ig még részben moziként funkcionáló együttes hasznosítása a város számára is kulcsfontosságú lenne.

Egy válasz

  1. A kivitelezés 2025 szeptemberében persze elkezdődött, így az elmúlt közel egy évben nagy tempóban folytak, kérdés azonban, hogy az átvilágítás után ezek teljes körűen, vagy csak a legfontosabb részeken folytatódnak-e.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű