Egy hét, és kezdődik a CineFest

Egy hét múlva attól lesz hangos a világsajtó,

hogy újra beindult a mozigépész, s 11. alkalommal is megnyitotta kapuit a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A közelgő eseményről, a változásokról, újdonságokról Bíró Tibor fesztiváligazgatót kérdezte a minap.hu
A CineFest versenyprogramját tekintve a legelső szembeötlő változás a bemutatásra váró filmek száma a versenyprogramban. Sokkal több lesz idén a film, mint eddig megszoktuk. Bíró Tibor elmondta, ennek oka, hogy a fesztivál fejlődési iránya megkívánja, hogy jóval több filmet tárjon a miskolci, s Miskolcra érkező közönség elé. A cél pedig egyszerű és nemes: minél nagyobb keresztmetszetet mutatni a filmművészet jelenlegi állapotáról.
A versenyprogram nagyjátékfilmjeiről már korábban beszámoltunk, számos nemzetközi fesztiválon bizonyított alkotás érkezik Miskolcra – s ami nem változik: minden a CineFesten bemutatott film magyarországi premier lesz.
Fontos emellett azt mindenkinek az eszébe vésni, hogy kivételes alkalmak következnek – a fesztiváli felhozatal 90 százaléka olyan alkotás lesz, amely vélhetően nem kerül hazai moziforgalmazásba, így a CineFest lesz az egyetlen magyarországi lehetőség, hogy megnézzük őket. Bíró Tibor hozzáfűzte, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagyjátékfilmek közül csupán három-négy kerül forgalmazásba Magyarországon.

Versenyprogram mellett is bőven lesz film
Tavaly debütált – hatalmas sikerrel – a Made in Holland program, így a folytatás nem kérdés. A szervezőgárdának pedig sikerült még tennie egy-két lapáttal a történetre. Több hasonló program is várható.
– Lesz egy két napos Made in India program, amelyre indiai vendégek érkeznek, többek között egy stúdióigazgató, a CineFest zsűrijének tagja, aki mesterkurzust tart, s persze nem marad ki a filmvetítés sem. Szintén két napos lesz a Made by Spain. Ezeknél a nemzeti napoknál az első elképzelésünk az volt, hogy olyan országok filmjeit mutassunk be, amelyek kevésbé reprezentáltak Magyarországon, vagy kevés film jut el, mint éppen Spanyolország esetében – tette hozzá, kiemelve, hogy olyan spanyol filmeket mutatnak be, amelyek eddig még szintén nem voltak hazánk mozijaiban.
Várható Szlovák Animációs Nap – retrospektívvel, s napjaink animációs világát visszaadó alkotással, s francia napot is szerveznek, illusztris vendégekkel.
A hazai vonal
Változás még, hogy az előző évekhez képest ezúttal jelentős mennyiségű magyar film szerepel a programban. Ennek oka az átszervezett magyar filmgyártási szisztéma, a támogatott filmek közül, az első jelentősebb mennyiség pedig idén jelenik meg.
A roma tematikájú programról szólva Bíró Tibor elmondta, a saját kezdeményezésű, hagyományos programban a Miskolci Egyetem Kulturális antropológia szakával közreműködnek. Miskolcon forgatott alkotásokat mutatnak majd be. Olyanokat, amelyek sikeres, roma származású emberek életpályáját tárják a néző elé, s Sára Sándor Feldobott kő című művét is levetítik a program részeként, de lesz beszélgetés is a témához kapcsolódóan. – – Sára Sándorról szólva el kell mondani, hogy ő is vendégeskedik majd a fesztiválon, hiszen a róla szóló könyvet is bemutatjuk – tette hozzá a fesztiváligazgató.
minap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű