Szóval éppen vasárnap tértem haza a családi
nyaralásról, ezért is nem tudtam egyetlen betűt sem kipöttyenteni (van ilyen szó?) a blogomra. Ausztriában voltunk, ami azzal jár hogy se net (ez az egyik ok, hogy nem posztoltam), és se futás (másik ok). viszont nagyoon, de nagyoon sokat bicikliztem, összesen kb 150 km-t. mármint ez csak nekem sok, valaki egy nap alatt teker ennyit, hat nekem viszont ez hat nap alatt is megerőltető volt. viszont feltűnt, hogy Ausztriában rengeteg, nagyon sok, tömérdek, megszámlálhatatlan mennyiségű futó van. ott futnak a bicikliutakon, néha kutyával, vagy anélkül,társaságban vagy egyedül, zenét hallgatva, fejükkel a ritmusra bólogatva (ez futás közben meglehetősen furcsán fest), esetleg füles nélkül. szuperjó érzés, hogy akárhova nézel, mindenhol kocog valaki 🙂 szóval miután hazajöttünk, ma az unokatesóim L (itt a blogja) és E (neki meg itt) elhívtak futni, és a nénikém (!) is jött. csakhogy a népkertben annyira utálok futni, mint ahogyan utálom pandamacis sapkákat (nincs hozzáfűznivalóm), így inkább kutyát sétáltattam. hármat. egyszerre. nagyon szupcsika (?) volt. apa meg is jegyezte: „van, aki fut. és van aki blogol róla”http://nagybetusfutas.blogspot.hu/
