A FIDESZ-KDNP kiáll Kriza

Ákos polgármester mellett a miskolci nyomortelepek felszámolását támogató aláírásgyűjtésben.

A májusi közgyűlésen a FIDESZ-KDNP, a közgyűlési többség, arról döntött, hogy felgyorsítja a miskolci nyomortelepek felszámolását.
Mint köztudott, ezt az eltökélt szándékot ,,nem” szavazatával elutasította a Jobbik és a Demokratikus Koalíció, míg az MSZP képviselői tartózkodó szavazatukkal valójában, szintén a gettófelszámolási program ellen tették le voksaikat.
A májusi közgyűlés óta tart egy, az egész várost lejárató sajtóhadjárat, nyilatkozatdömping. Egyes balliberális miskolci képviselők már a májusi közgyűlésen elkezdték a Számozott utcák és a többi érintett városrész lakóinak hergelését. Ezt a handabandázást azután jónéhányan napi rendszerességgel folytatták, folytatják azóta is. Ennek eredményeként ma arról szólnak a híradások, hogy időközben megalakult az úgynevezett ,,Kitelepítés Elleni Bizottság”. Sőt, ahogy hallani lehet, a Városháztéren akarnak tüntetni egyesek a közeli napokban. Talán a miskolci ,,kitelepítések” ellen?
Miskolc polgármestere, Dr. Kriza Ákos, a tegnapi közgyűlésen igen határozottan jelentette ki: nem tűri, hogy városunkban bárki, legyen az pártvezető vagy egyszerű civil, ,,kitelepítésekről” gyártson álhíreket! Tegnap Polgármester úr azt is határozottan kijelentette: azt is visszautasítja, ha valakik a politikai haszonszerzés reményében másokat valóban kitelepítéssel, azaz erőszakkal fenyegessenek! Miskolcon természetesen nem lesz semmiféle kitelepítés! Miskolc polgármesteréhez csatlakozva, a FIDESZ-KDNP nevében mi is a legnagyobb határozottsággal állunk a nyilvánosság elé azzal, hogy ma, aki ebben a városban kitelepítésekről beszél, azzal fenyegetőzik, az minimum hazudik, vagy a legalantasabb emberi ösztönökre építve, csak hiszi azt, hogy politizál…
Mindezek után megerősítjük eltökélt szándékunkat: felszámoljuk a város nyomortelepeit. Ahogy folyamatosan megszabadítjuk lakótelepeinket a szocialista városvezetés ideje alatt beköltözetetett fészekrakóktól, úgy fogjuk felszabadítani Miskolc városrészeit is az elhanyagolt,
normális életre, különösképpen gyermeknevelésre alkalmatlan, komfort nélküli ingatlanoktól. Tesszük mindezt a legnagyobb határozottsággal, ám mindvégig egyeztetve és párbeszédet folytatva az érintett lakókkal és képviselőikkel.
A FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselőiként csatlakozunk Dr. Kriza Ákos polgármester úr kezdeményezéséhez és közösen fordulunk támogatásért a józan miskolci többséghez, a józan miskolci polgárokhoz! Lássunk tisztán: a miskolci nyomortelepek felszámolását támogatják- e a miskolciak, vagy sem?
Igenis döntsön a nép, döntsenek a miskolciak!
Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Az igen legyen igen, a nem pedig nem.
Miskolc, 2014.06.13.
Dr Kiss János, a FIDESZ-KDNP frakcióvezetője
Soós Attila, a FIDESZ-KDNP frakció szóvivője