Egy iparváros újjászületése: vége a bontásnak

, Miskolc építkezésbe kezdettCsaládi élményfürdők felújítása, várrekonstrukció, stadionépítés. Sebestyén Lászlóval, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2. választókerületének Fideszes képviselőjével – annak jelenlegi jelöltjével-, olyan évtizedek óta halogatott miskolci beruházásokról beszélgettünk, amelyek az elmúlt négy esztendőben valósultak meg, s az egykori iparváros arculatát igencsak átalakították.
Hirdetés

Miskolc családi élményfürdőjét, a Selyemréti Strandfürdőt tavaly júliusban vehették birtokba a miskolciak és a város vonzáskörzetében élők. Ekkor került hivatalosan is átadásra a csaknem egymilliárd forint értékű beruházás, melynek eredményeképp 1728 négyzetméter vízfelületű medencecsoport épült, és gyakorlatilag újjászületett a megye kedvelt, de az évtizedek során igencsak leamortizálódott fürdőhelye. „A strandfürdő átépítését az előző szocialista városvezetés is tervezte”- vágott a közepébe Sebestyén László, aki a Magyar Hírlapnak arról beszélt, hogy az elmúlt négy esztendőben végre megvalósultak azok a helyiek számára fontos beruházások, amelyek régóta várattak magukra. Munkája legnagyobb eredményének tekinti, hogy képviselőtársaival közösen sikerült forrást szerezni az ugyancsak szebb időket megélt Miskolctapolcai Strand felújítására. Sebestyén László örömmel mesélte lapunknak, hogy 5 milliárd forintból újul meg az egykor nívós fürdőhely, egy a lakosság előtt is nyitva álló, ötven méteres versenymedencével, nyolcszáz fős lelátóval, valamint egy wellnessrészleggel kiegészülve.
Cikk itt.