Bicskanyitogató sajtótájékoztatóval

 indította az új esztendőt Nyakó István MSZP-szóvivő, aki szerint „a tömegével legyártott közmunkásoknak” tulajdonítható az a tény, hogy nő a foglalkoztatottak száma.
A politikus egyébként mindezt a Közmunkások Szakszervezetének társelnökeként (!) adta elő, stílusosan egy piros marketingdzsekiben, és próbált nagyon gondterheltnek tűnni, mert nem kevesebbet állított, mint hogy Orbán Viktor miatt nem létezik ma társadalmi igazságosság ezen a világon.

 

 

 

A volt adóellenőrnek már csak tudnia kell, miről beszél: többek között az sem volt társadalmilag igazságos, amikor 2002 és 2006 között feleségével együtt 36 millió forint költségtérítést tettek zsebre képviselői fizetésükön felül, ami csak úgy jöhet ki, hogy mindennap külön-külön autóval többször is keresztül-kasul végigjárták az országot, hogy esténként (gondolom) külön lakásban hajthassák álomra a fejüket, kihasználva a dupla szállástérítésből fakadó előnyöket. A január elsejétől megemelt közmunkásbérrel kalkulálva ez az összeg durván 31 évnyi közmunkásbérnek felel meg, Nyakónak ugyanis csak érettségije van, így a havi 96 800 forintos kategóriába tartozna. Cikk itt.