A BÉM dolgozói elmaradt

bérükért tüntettek hétfőn. Eddig 45 ezer forintot kaptak egy év alatt, több családnál már a közműveket is kikapcsolták. A környezetvédelmi hatóság februárban leállíttatta a termelést, a tulajdonosok csődvédelmet kértek, a szakszervezet szerint pedig szét akarják rabolni az üzemet.

 

 Elmaradt egyévi bérükért és munkahelyük megtartásáért demonstráltak a BÉM Borsodi Érc, Ásvány- és Nyersanyag Feldolgozó Mű Zrt. dolgozói hétfőn, a cég főbejárata előtt.

A 185 munkavállalóból mintegy ötvenen jelentek meg, transzparensekkel, ezeken egyebek között az állt: Nem közmunkát, munkahelyet akarunk! Hozzátartozóink eltartottak eddig! Hogyan Tovább?”

Szikszai András, a BÉM Zrt. Vasas Szakszervezet titkára a helyszínen azt mondta, eddig kitartottak, dolgoztak. A dolgozók csaknem egy év óta, összesen 45 ezer forintot kaptak, most már a munkabérüket szeretnék. Számos családnál kikapcsolták már a vizet, a villanyt vagy a gázt – tette hozzá.

Felidézte, hogy a gyár vesszőfutása két éve kezdődött. Először betört a víz, majd volt egy kábeltűz, de ekkor a munkások mindent megtettek a munkahelyükért. Azokat a támadásokat viszont, amelyeket a Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesület és sajókeresztúri önkormányzat indított ellenük, már nem tudták megoldani – részletezte.

Megfogalmazása szerint az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, kommandós jelleggel ellenőrizte az üzemet, de semmi olyat nem talált, ami aggodalomra adott volna okot. Ám ez év februárban leállíttatta a cégnél a termelést, arra hivatkozva, hogy a BÉM Zrt. sajókeresztúri üzemében a 75 méteres fém kémény által kibocsátott füstgáz hőmérséklete nem éri el a 95 Celsius fokot. A szakértő szerint azonban a gyár eléri a határértéket, de a környezetvédelem véggáz-hőfokot mért – jelezte Szikszai András.

A tulajdonosok csődvédelmet kértek, de a szakszervezeti vezető megfogalmazása szerint ez esetben a dolgozónak semmi sem jár, csak az, ami hitelezők kielégítése után megmarad.

Szikszai András rámutatott: a munkavállalók csak ígéreteket kaptak új befektetőről, munkáról, arról, hogy „újraélesztik a gyárat, mint sokszor ezelőtt”, de ez idáig semmi sem történt.

Hangsúlyozta, hogy nem akarják feladni munkahelyüket, azt, amiért eddig dolgoztak. Megóvják az üzemet azoktól, „akik szét akarják rabolni”, és hulladékvasként értékesítenék. A dolgozók nem közmunkából akarnak élni, hanem a termelő üzemben dolgozni – szögezte le Szikszai András.

Megjegyezte: megkeresték a térség és a megye politikusait, képviselőit, de érdemi választ eddig nem kaptak.