Többtucat embert vett őrizetbe a cseh

 rendőrség pénteken este a morva-sziléziai Ostravában, amikor nyílt utcai zavargásokba torkollott egy romaellenes tüntetés. A zavargások akkor törtek ki, amikor a Társadalmi Igazságosság Munkáspártja (DSSS) által megrendezett nagygyűlés mintegy ezer résztvevője megpróbált behatolni a város többnyire romák által lakott részébe. A tüntetők a kormány azon döntése ellen tiltakoztak, hogy az állam kiszélesíti a társadalomba nehezen beilleszkedő polgárok lakhatási lehetőségeit.

 

Az októberi előre hozott képviselőházi választáson is induló jobboldali szélsőséges párt nagygyűlése után a résztvevők többsége a döntően romák lakta városrészbe indult, amit a rendőrség megpróbált megakadályozni. Miután a tüntetők köveket, üvegeket és más tárgyakat dobáltak a lovas rendőrökre, azok gumibotokkal és könnygázzal válaszoltak.

Az összecsapásban több rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök többtucatnyi tüntetőt őrizetbe vettek, akiket hivatalos közeg elleni támadással és a közrend megzavarásával gyanúsítanak. „A tüntetők a rendőrség felszólítására nem reagáltak, ezért volt szükség a beavatkozásra” – mondta Gabriela Holcáková rendőrségi szóvivő.