Furcsállom, hogy a Miskolci Nemzeti
Színház születésnapi bulijáról egy sor sincs itt. Pedig talán már csak Molnár Gusztáv sajnálatos (munkahelyi) balesete okán is megérdemelt volna egy kis bulváros anyagot. Meg tán az is, ahogyan a hátsó sorok előretörtek a délelőtti Zanzán a szilvás gombócért (volt, aki a fejadag többszörösét vitte magával szalvétán, önelégült mosollyal teli száján), amiből persze bőséggel maradt az osztogatás végére is (vigyorból és gombócból is). Tisztelt Szerkesztők!
Ennél azonban sokkal sajnálatosabb, ami az esti záróelőadáson történt. Már maga az megért volna egy misét, hogy a színházigazgató arról beszélt: összefogásból (lásd: népakaratból) épült meg az ország első kő színháza. Miközben a délelőtti Zanza kezdetén kordokumentumból olvasták fel, hogyan határozott a Helytartótanács 1822-ben a megépíttetéséről (mielőtt nekem ugranak, a kivitelezés időt igényelt, így jön ki az 1823-as évszám). Már akkor (mármint a dokumentum felolvasása után) kedve lett volna beszólni a szemlélődőnek, hogy lám, ez az idegenszívű, Habsburg-bérenc központi állami szerv is inkább épített volna Felcsúton stadiont, ha igazán hazafinak akarta volna feltüntetni magát.
A java azonban csak ezután következett. Kriza Ákos Miskolc polgármesterének a szerepében helyreigazította a direktort, mondván, nem az első kő színház, legfeljebb vidéki vonatkozásban. Woody Allen legalább öniróniával szemléli önmagát, s bevallja minden fóbiáját stb., de sohasem szakítana meg egy darabot vagy filmet az önfényezés kedvéért. Javában folyt már ugyanis a Casablanca részletének a vetítése a Játszd újra, Sam! előadások szerves részeként, amikor egyszerre csak a Pause felirat jelent jelent meg a kivetítőn, s jött Kriza. Másrészt minden szülőnek a maga gyermeke a legszebb, azaz ha Erdélyből nézve valóban nem is a miskolci színház lenne az első, egy miskolci polgármesternek talán illene foggal-körömmel harcolni ezért a címért.
név és cím a szerkben