A miskolci majális. Folyamatosak a forgalmi dugók

 Ahogy minden évben, úgy idén is hatalmas az érdeklődés a rendezvény iránt. Már fél 10 körül hosszú kocsisor alakult ki a Majális Park irányába – tudósított a Minap.

Frissítés: Időközben megteltek a parkolóhelyek a majális közelében, az autókat már visszafordítják, lehetetlen, megállni a területen, próbáljunk tömegközlekedéssel odajutni.

A nosztalgiamajális 10 órakor kezdődött felvonulással a Miskolci Mazsorett Együttes és a Vaga Banda gólyalábasok felvonulásával kezdődik a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közreműködésével. Kísérőprogramként egész nap vidámpark, ugrálóvár, lézerharc, íjászat, lovagoltatás, arcfestés, környezetvédelmi foglalkoztató, kertészeti tanácsadás, ültetés, lufihajtogatás, gasztronómiai és kézműves vásár is várja a kicsiket és a nagyokat.

Emlékeztetőül a nosztalgiamajális programjai a Majális Parkban:

10:00 Miskolci Mazsorett Együttes és a Vaga Banda gólyalábasok felvonulásával kezdődik a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közreműködésével
10:15 Miskolci Mazsorett Együttes
10:30 KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes
10:45 Vaga Banda Gólyalábasok
11:15 Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar
11:30 Májusfa díszítés a Miskolc Városi Diákönkormányzat közreműködésével
12:10 AdHoc Vokál
13:00 Veres Pál Miskolc MJV polgármester ünnepi köszöntője
13:10 Latin Projekt
14:30 Rock’n Roll Forever Band
16:00 Abba Sisters
18:00 Első Emelet

17 Responses

  1. Van a városnak olyan pontja, amely 17 kilométerre van a Csanyiktól. Ezt azoknak a huhogóknak írom, akik az autósokra fújnak ilyenkor, miért nem mennek gyalog vagy busszal, villamossal. Szervezésből már megint és újra elégtelenre vizsgáztak az illetékes elvtársaink. Persze retro-majálishoz kőkorszaki logisztika tartozik .

    4
    5
    1. Te húgyagyú barom, talán építsenek nektek 30 sávot, hogy a sok szétcsúszott lumpen kényelmesen kiautókázhasson, mert egy évben egyszer is derogál buszra szállni? Megsúgom te szerencsétlen ostoba birka, akkor is lenne dugó.

      5
      3
      1. Te nyomorult Hottentotta ! Az a szerencsétlen Szirmán vagy Tapolcán lakó (tudod ők is miskolciak) hány óra alatt jutna ki és utána haza az impotens miskolci közlekedéssel a majális cirkuszra ? Nem az utakkal van baj, hanem a szintén impotens szervezéssel. Ahol értelmes emberek laknak, ilyenkor felkészülnek a várható autós rohamra-mert tudod mi már a XXI. században élünk és autóval közlekedünk többnyire, de nem szórakozásból- és kijelölnek ideiglenes parkolóhelyeket , irányítják a forgalmat, folyamatosan töltik fel a parkolókat, éteren megy a kapcsolattartás. Amikor betelik az ideiglenes I., akkor nyitják a következő felületet és így tovább. Persze mindezt előre átgondolva és lemodellezve, élesben már nem jelent semmi sem problémát. Kézenfekvő lenne például az is, hogy ilyenkor kinyissák a volt KISZ-tábort és az ott lévő hatalmas burkolt felületeket is felhasználják ebből a célból. Ha jól tudom , ráadásul a völgy felé van egy gazdasági kapuja, ahol le tudnák vezényelni a kiürítést is. De nálunk csak cirkusznak , választási kábításnak kell ez az egész, az események pedig megoldják magukat. Ilyen az, amikor vezetésre képtelen antitehetségek ülnek a kormánynál .

        3
        4
        1. Te vén leépült kommunista barom, ugye megtanultad Lenin elvtársadtól, hogy a kommunizmusban mindenki a szükségletei szerint fogyaszt, mert min denből van elég. Na ez pl. ilyenkor pont nem így van,amikor a sok csökött ész nélkül indul meg. Nncs az a kapacitás, ami ilyenkor elég lenne. Emberi bölcsesség kéne helyette, ez az, ami belőled hiányzik, múlt századi kommunista észjárású lumpenproli

          3
          1
          1. Nem a kávézacc az alia,hanem te.Amikor érvekre csak mocskolódás a válasz. Van ilyen embertípus, ez genetika.

  2. Az első fotón, a Kunhalmi testőrei , a 3 boldog vörösinges akik aláírták a DK szerződést és új trikót kapnak.

  3. A vörösingesek . Istenem, micsoda műprolik. Közben meg a város legnagyobb haszonlesői. Még egy pár hétig.

  4. Jó sokáig húzza az I. emelet Moldován Nóra vörös rókájuk főszerepét, tömeggyalázásával a rózsakeresztes rendjüknek!

  5. Ez nem is majális volt, hanem búcsú. A veres brigádok utolsó örömködése.

    10
    1
  6. úb+ ez a tszj akkora mint a kutya ülve, elég gáz, hol van már a kobold féle nemesi magasság?

    1
    3
  7. Végre tszj is a dvtk meccsen pózol!!! Garantálomnak is bejött, most ő is meglovagolja. A csöbör fanklub bezzeg a vipben volt. Az a csöböralapitványos jelölt ritka alkalmasnak tűnik!

    1
    1
  8. kiszáradt tuják előtt, priceless! – kb. annyit is értek, címeres balf4szok. 😀

  9. Nem a kávézacc az alia,hanem te.Amikor érvekre csak mocskolódás a válasz. Van ilyen embertípus, ez genetika.

  10. Elvtársak! Ideje lenne egy kicsit has helyett agyra gyúrni, mert amit az elmúlt öt évben produkáltatok, az még egy szellemi fogyatékostól is igen kurva gyenge!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű