Az európai gyorsvasúthálózat  ellen tervez merényleteket az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet – írta hétfőn a Bild című német napilap titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva.

 A tervezett támadásokról az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) értesítette az európai partnereket, miután néhány hete lehallgatták az al-Kaida egyes vezetőinek telefonbeszélgetéseit, amelyek fő témája a gyorsvasúthálózat ellen tervezett merényletsorozat volt.

A lap biztonsági forrásai elmondták: a terroristák egyebek mellett a vasútvonalak mentén és vasúti alagutakban elhelyezett pokolgépekkel hajthatnak végre merényleteket, és a vasúti villamos felsővezetéket célzó szabotázsakciókat is megkísérelhetnek.

Az NSA-tól származó adatok nyomán Németországban már több mint két hete fokozottabban ellenőrzik az ICE (InterCity Express) vonatok pályáit és a pályaudvarokat. Az illetékes szövetségi rendőrség egy sor intézkedést vezetett be, például civil ruhás járőrökkel erősítette meg a pályaudvarok védelmét.