Pride részvétel helyett belvárosi kalandtúrát nyomtunk a csajommal. Történt ugyanis, hogy szex után kicsit sokáig ragadtam a zuhany alatt, és csak négy körül érkeztünk a Hősök terére. Az meg mint kiderült, már rég késő volt. Úgy tucat helyen próbáltunk sokszáz más emberrel együtt áthatolni a kordonon, azonban a válasz mindenhol elutasító volt a rendőrség részéről. Valahogy a szervnek a rendezvény biztosítására az a legjobb megoldása, hogy a felvonulást zárja be, a gyakorlóruhás homofób majmok helyett. Pedig ahhoz sokkal kevesebb kordon és rendőr kellett volna, de hát Magyarország gazdag ország, jó hogy van mire költeni.

 

Nem vagyok nagyon gyakorlott tüntető, életemben úgy egy tucatszor vonulhattam utcára hangot adni véleményemnek, de olyan még nem volt, hogy becsöngetés után ne tudtam volna csatlakozni egy rendezvényhez. Technikailag ezt mondjuk a szabad véleménynyilvánítás korlátozásának is tekinthetjük, de engem sokkal rosszabbul érintett, hogy a kordon azonos oldalára kerültem az agresszív látens melegekkel és egyéb lelkibetegekkel.

 

Őszintén, ki az akinek nincs jobb dolga egy szép szombat délután, mint teli torokból mocskos buzizni? Véleményen szerint az, aki meg van rettenve saját érzéseitől és ezt csak totális tagadással tudja kezelni, illetve az, akinek annyira nyomorúságos az élete, hogy a gyűlölködésen kívül nem tudja máshol kiélni önmagát. Gondolom, ha az alábbi néniknek lenne módja évente két hetet a Karib-tengeren hajókázni más középosztálybeli özvegyemberek társaságában, többségükben fel sem merülne a gondolat, hogy Pridera járjon tülkölni.

 

Az igazság az, hogy a melegfelvonulást önmagában én is baromságnak tartom, én se szoktam masírozni azért, mert a puncit szeretem, vagy mert kék a szemem. Nem is ezért éreztem fontosnak, hogy támogassam a meleg közösséget jelenlétemmel. Az, hogy valaki melegnek születik, még mindig elég nagy kibaszás. Jóembernek lenni meg valahol ott kezdődik, hogy segítek a gyengébbeknek, akár ateistaként, akár vallásosan bámulok bele a nagyvilágba. Éppen ezért szégyen, hogy a ma felvonuló melegek mellé nem áll oda az ország, illetve 15 millió magyar, egyben körülbelül egymillió meleg miniszterelnöke, de legalább Budapest főpolgármestere. Kissrác voltam még, de emlékszem arra az időre, amikor a Kedves Vezetőlegjobban fizetett tanácsadója a Tégy a Gyűlölet Ellen! mozgalmat szervezte, és számos Fideszes potentát kiállt a gyengébbekért, melegekért, romákért, elnyomottakért. Úgy tűnik, ők ahogy vagyonban és hatalomban egyre jobban megerősödtek az elmúlt húsz évben, úgy gyengültek el emberségben.

A felvonulás végén összefutottunk még a tülkös nénikkel. Csendben vonultunk mögöttük a Nyugati felé, amikor ez a párbeszéd – esküszöm! – elhangzott:

Tülkös néni monológja: …kaviárral meg pezsgővel lefizetik a rendőröket. Nem számít itt már semmi, csak fogyjon a magyar. Csak a zsidók, meg a buzik! Meg a cigányok!

Én: No meg a biciklisták!

Tülkös néni visszafordul: Meg a biciklisták!

Én: Főleg a biciklisták! – ekkor esett le neki, hogy azt se tudja mi jön ki a száján.