Ügyvédhez  akar fordulni a velük szemben elkövetett „rendőri túlkapás” miatt a Papkeszin élő Kamondi család, a rendőrség viszont állítja: menekültek előlük, az eseményekről videofelvételük van.

 

Az „ártatlan” roma család
A férj és a feleség, tizennyolc fiukkal együtt hétfőn kora délután Peremarton felé tartott. Kamondi Gyuláné azt állítja: nem látta a visszapillantóban, hogy a mögötte haladó civil gépkocsiból intettek, álljon le. Amikor ezt észrevette, akkor eleget tett a jelzésnek.
– Megálltunk Peremarton közelében, kirángatták a fiamat, a férjemet, hátulról megbilincselték őket. A gyereket a földre lökték, majd a gépkocsi motorháztetőjére fektették, úgy megszorították a kezét, hogy később kórházba kellett mennie. Kiabáltak velünk, én nem kaptam meg az asztmámra a gyógyszert, a kocsi ajtajához szorult a lábam, amikor ki akartam szállni a járműből, az idegességtől rosszul lettem, mentőt kellett hívni. Másfél óráig ott tartottak minket, majd bevittek az almádi kapitányságra, ahonnan csak öt óra után szabadultunk. Garázdaság miatt 25 ezer forintra büntettek. Míg mi bent voltunk a kapitányságon, addig házkutatást tartottak, mindent felforgattak, nem tudom, mit kerestek.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy kicsit más a tényállás: az almádi kapitányság munkatársai november 12-én házkutatást tartottak egy papkeszi házban, ugyanis felmerült a gyanú, hogy ott tartózkodik egy eltűnés miatt körözött 15 éves lány. A lány azért kérte otthonban történő elhelyezését, mert a 18 éves K. András, akivel együtt él, és születendő gyermeke apja, nem engedte iskolába járni, elvette iratait. Az otthonban elhelyezett lányt barátja az intézményből „megszöktette”, iskolába nem járt, idén egyetlen tanórán nem vett részt, annak ellenére, hogy várandós, orvoshoz, terhesgondozásra nem járt. Miután a rendőrök megállapították, hogy a lányt a barátja vitte el az otthonból, majd hosszabb ideig annak ellenére bújtatta, hogy tudta, a rendőrség eltűnés miatt körözi, kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A házkutatás során a fűtetlen lakásban egyedül tartózkodó öthónapos várandós lánynak a rendőrök meleg ruhát szereztek, a kismamát a mentők kórházba szállították. A lány barátja és szülei a házkutatás közben gépkocsival érkeztek az utcába, amikor meglátták a házuk előtt parkoló rendőrautókat, megfordultak, és nagy sebességgel elhajtottak. A rendőrök utánuk indultak, a település határában megállították a gépjárművet, igazoltatni akarták az autót vezető asszonyt, mellette ülő férjét és a hátsó ülésen utazó fiát. A rendőri felszólításnak egyikük sem tett eleget, mindhárman ellenálltak az intézkedésnek, közben folyamatosan és hangosan szitkozódtak, sértegették és fenyegették az intézkedő járőröket.

Az intézkedés közben a 18 éves fiatalember kétszer lefejelte gépjárművük tetőlemezét, amit később azzal magyarázott, hogy „nagyon ideges lett”. K. Andráshoz a rendőrök mentőt hívtak, orvosi ellátást igénylő sérülése nem keletkezett. A fiú anyja – a szabálysértés tovább folytatása miatt történt előállítása előtt – arra panaszkodott, hogy asztmás és szívbeteg, ezért a rendőrök mentőt kértek a helyszínre, kiérkezésükig megkeresték és elővették a nő autójában tárolt gyógyszerét. K. Andrást kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétség, valamint garázdaság szabálysértés, apját és anyját garázdaság szabálysértés elkövetése miatt állították elő a rendőrök. K. Andrást gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőri intézkedést követően K. András anyja bejelentette a rendőrségen, hogy hazaérkezésekor több szekrényét nyitva találta, „készpénze és több ékszere eltűnt”. A kapitányság vezetője ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az ügyészségen.
(Napló-online nyomán)