Igen, ezért hívják a Barna György (65) tulajdonában lévő gyűjteményes tárlatot jajgatós kiállításnak az ott dolgozók. A bemutatott tárgyakat annak idején mind György vásárolta meg – akkor persze még sokkal kevesebbet értek, mint most, több évtizeddel később.
– A legtöbben, ahogy elhaladnak a polcok előtt, sorra kiáltanak fel: „Jaj, ilyen nekem is, vagy az anyukámnak, nagymamámnak, dédmamámnak, -papámnak stb. is volt” – mondja a kiállítási darabokat harminc éve gyűjtő egykori vendéglátós-külkereskedő, miközben körbevezet bennünket az ötven, hatvan évvel ezelőtti játékok, háztartási eszközök, úttörőmozgalmi emlékek és egyéb tárgyak között.
A miskolci Látványtárnak elnevezett múzemban, amelynek egy 800 négyzetméteres egykori étterem ad otthont, többteremnyi kiállítási darab várja a látogatókat. Az előbb említetteken túl az irodagép-történeti és az optikai eszközök fejlődését bemutató tárlatok láthatók, de találunk itt az eltűnő kismesterségek – pl. szatócs, kádár, kerékgyártó – szerszámaival berendezett komplett műhelyeket is.
A tulajdonos mégis a népviseleteket felvonultató gyűjteményére a legbüszkébb. – Több mint száz éve nem volt ehhez hasonló – lépünk be egy újabb terembe, ahol az üvegfalak mögött közel kétszáz életnagyságú próbababa feszít szebbnél szebb népviseletben. – A több mint ötezer darabos gyűjtemény gazdagsága csak az 1896-os milleniumi kiállításéhoz fogható.
Feledésbe merültek a minták, a díszítőtechikák, ahogy a régvolt szokások és szabályok is. Hányan tudják például ma már, hogy valamikor a viselet olyan volt, mint manapság a személyi igazolvány. Pontosan meg lehetett állapítani belőle, ki hova valósi, mennyi idős, milyen a családi állapota, rangja.
Azt, hogy a fent említett sok csodát meddig láthatjuk még Miskolcon, jelenleg Barna György sem tudja. Könnyen lehet, hogy nagy része hamarosan német és holland gyűjtőkhöz vándorol, mivel tulajdonosuk helyben nem talált olyan intézményt, amely a gondozást vállalta volna, amelyre örökségül ráhagyhatja.blikk.hu