Úriban lesz a magyar csokoládégyártás központja

Az idén a harmadik negyedévben  kezdi meg termékeinek piaci bevezetését a Happy Chocolates Zrt. Az 1,2 milliárd forintos beruházás részben pályázati támogatásból, részben pedig banki finanszírozásból valósult meg. Az Európai Unió 35-50 százalék közötti támogatást biztosított az alapberuházás megvalósításához, közölte Torma Veronika, a társaság marketing és kommunikációs igazgatója.

 

A magyar tulajdonosi körrel rendelkező Happy Chocolates a tervek szerint a termelés beindításával 100 új munkahelyet teremt. A Happy Chocolates az idén 1 milliárd forint alatti árbevétellel számol, hosszú távon céljuk a hazai piac teljes csokoládéigényének lefedését követően a sikeres nemzetközi piaci jelenlét. A meglévő kereskedelmi csatornákon keresztül történő értékesítésen túl terveik között szerepel az ipari park területén belül egy édesipari – csokoládémúzeum megépítése, valamint egy helyi kiskereskedelmi egység megnyitása és egy bemutatóterem létesítése.

Úriban, a fővárostól mintegy 40 km-re elhelyezkedő faluban az újonnan épült édesipari övezet tulajdonosai 2011 nyarán nyitották meg a naponta mintegy 50 tonna csokoládét is előállítani képes gyár területét. Az Opten céginformációs portál adatai szerint a gyártó a Happy Company, ügyvezetője Vincze Gyula, mindeddig elsősorban az építőiparban tevékenykedtek.