A Malév vezetősége, bár  felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek.

 

Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke, és Limburger Lóránt megbízott vezérigazgató a cég mellé kirendelt rendkívüli vagyonfelügyelőkkel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy összesen 7 200 pénteki utast érint a leállás. Több mint 3 700-zan várakoznak külföldön és 3 500-zan Budapesten. A Malév felvette már a kapcsolatot más légitársaságokkal, hogy segítséget nyújtson az utasok elszállításában. Tárgyalnak a repülőgépek lízingcégével, és a lehető legrövidebb időn belül visszaadják azokat.

Az igazgatóság elnöke hajnalban kapta a vészjelzést arról, hogy a Tel Aviv-i járat már nem tudott visszaindulni, ekkor hívták össze az igazgatósági ülést és döntöttek a leállásról. Ez azonban nem vonatkozik a leánycégekre, azok tovább üzemelnek. A gépek egy kivételével Budapesten vannak.
Berényi János arról számolt be, hogy a Tel Aviv-i gépet nem akarták kiszolgálni, csak tetemes összeg fejében. Ha ezt a cég kifizeti precedenst teremtett volna, erre pedig nincs megfelelő likviditása – tette hozzá.