Elkészült a három  Hernád-menti települést, Szentistvánbaksát, Hernádkércset és Nagykinizst egy esetleges árvíztől védő gát, a másfél milliárd forintos beruházást csütörtökön adták át.
A több mint öt kilométer hosszúságú árvízvédelmi védvonal az unió pénzügyi támogatásával, a kohéziós alap társfinanszírozásával épült meg, a másfél milliárd forintos beruházáshoz a településeknek nem kellett hozzájárulniuk, csupán az 57 millió forintba kerülő előkészítés 15 százalékát kellett állniuk.
A gát építése tavaly nyáron kezdődött, a kivitelezők 150 ezer köbméter földet, 800 tonna betont és 120 tonna vasat építettek be, és közmunkásokat is foglalkoztattak.
Az avatáson Barabás Ákos, a Belügyminisztérium főosztályvezetője elmondta: jószerivel minden második évben árvíz pusztított árvíz a Hernád mentén, 2010-ben addig soha nem látott áradat vonult le. Szentistvánbaksa, Hernádkércs és Nagykinizs árvízi veszélyeztetettsége ezzel a gáttal úgyszólván megszűnik, csaknem hatmilliárd forintnyi vagyon kerülhet biztonságba.
Ódor Ferenc, a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta: most már csaknem valamennyi Hernád-menti települést gát véd, várhatóan az idén elkészül Felsődobsza védvonala is, tennivaló még a garadnai öblözet községeinél lesz.