A hangverseny első megszólaló darabja Haydn A reggel D-dúr szimfóniája, melyben a szerző az ébredő természet és a nyüzsgő város hangulatát idézi meg.  Az üde reggeli dallamok után Albrechtsberger hárfaversenyét hallgathatjuk meg a zenekar nemrég vásárolt hangszerén, Halasi Dóra hárfaművész előadásában. A koncert utolsó darabja Orbán György Magnificat című oratóriuma, mely a zeneművészet egyik kedvelt bibliai témáját, Mária örömteli hálaénekét dolgozza fel. A mű előadásánál énekes szólistaként közreműködnek Meláth Andrea és Cserna Ildikó, valamint az ELTE Bartók Béla Énekkara. A Miskolci Szimfonikus Zenekart Kovács László karnagy vezényli.

www.kultúra.hu