A nagyobbik lányom negyedikbe jár és elég sok gond van vele az iskolában. Örömmel ment iskolába, de a lelkesedése egy évig sem tartott. Főleg az a baj, hogy nem szeret olvasni, és nem is olvas szépen, gyengére sikerülnek a szövegértési felmérői. Nincs kedve a tanuláshoz, azt mondja unalmas, ha rajta múlik, csak a tévé előtt ül, meg számítógépezik. Amúgy meg vág az agya, mint a borotva. Ezzel most mit kezdjek? Eddig sok mindent ráhagytam, és most nagyon nehezen tudom rávenni, hogy leüljön megírni a leckéjét. Gyakorolni viszont egyáltalán nem akar. Van egy kicsi is, ő is lány, most öt éves. Kérem, adjon tanácsot, mit csináljak másképp, hogy ne járjak vele ugyanígy.
Ha ki akarjuk deríteni, hogy egy gyerek miért teljesít gyengén az iskolában, első lépésként a készségeit, képességeit kell ellenőrizni. A leggyakoribb probléma ezen a területen, hogy az egyébként értelmes gyerek gyengén olvas, illetve nem érti, amit olvas. Ennek a hátterében lehet komolyabb zavar – diszlexia- vagy „csak” a gyakorlatlanságból adódó lemaradás. Akármi miatt olvas rosszul egy gyerek, vagy gyenge a szövegértése, haladéktalanul segíteni kell neki. Az összes tanulási probléma 75%-a visszavezethető a gyenge olvasására. Ha kimerítő tevékenység számára az olvasás, akkor nem érti, amit olvas, ezért nem tudja megtanulni, aztán meg elmegy a kedve az egésztől. Az a gyerek, aki gyenge olvasóként kerül a felső tagozatba, ott elkerülhetetlenül egyre rosszabbul fog teljesíteni. Az olvasási, szövegértési problémákat – ha nem diszlexia az oka – a szülő is korrigálhatja. Olyan szövegekkel kezdjék, amiket szívesen olvas a gyerek. Hangosan és csak olyan tempóban olvasson, ami mellett nem hibázik. Nem a sebesség a lényeg, hanem a pontosság. Azért kell hangosan olvasni kezdetben, mert másként nem tudjuk ellenőrizni. A nehéz szöveget akár szótagolja. Ha a gyerek tíz éves koráig esténként mesével, vagy közös olvasással fejezzük be a napot, biztos, hogy később nem lesz problémája az olvasással és a szövegértéssel.
A szövegértés nem más, mint az a képességünk, hogy amit hallunk, olvasunk, arról értelmes kérdéseket tudunk megfogalmazni és megválaszolni. A kisgyerek még tökéletes szövegértő. Ha tisztességesen megválaszoljuk a miért-jeit, akkor az is marad. Amikor mesél a gyerek, figyeljünk rá és beszélgessünk vele a történeteiről, ösztönözzük, hogy még meséljen, kérdezzünk bele a részletekbe, mondassuk el vele újra meg újra a mesét, amit szeret, a filmet, amit látott.
A tanulási problémák másik tipikus oka, hogy nincs elegendő rend a gyerek életében, környezetében, nem tanulta meg, hogy az életben vannak kötelességek, amiket teljesítünk. Itt nem valami spártai fegyelemre kell gondolni, sokkal hétköznapibb dolgokról van szó. A felkelés, lefekvés, étkezés, tisztálkodás naponta ismétlődő rendje már egészen kicsi kortól jelzi a gyereknek, hogy bizonyos szabályok szerint élünk. Nem addig alszunk, és nem akkor fekszünk le, amikor akarunk, néha persze „kirúgunk a hámból”, de ez a kivétel. A szülő határozza meg, hogy mennyit és milyen tartalmat nézhet a gyerek a képernyő előtt, este a szülő segítségével elpakoljuk a játékokat, akkor is, ha nincs hozzá kedvünk.
Ahogy nő a gyerek, legyenek kisebb feladatai a családban, aminek a teljesítését elvárjuk tőle. Megeteti a macskát, kicseréli az almot, leviszi sétálni a kutyát, később lenyírja a kertben a füvet, kitereget a mosógépből, kipakol a mosogatógépből, elmegy a boltba stb. Jó, ha van családi hirdetőtábla, ahol kinek kinek az aktuális házimunkája táblázatba foglalva látható. Természetesen egyezkedni, alkudozni, cserélni és halasztani lehet, de ezek az ügyeletek nyilvánosak, mindenki tud róla, és a végén mégiscsak minden családtag kiveszi a részét a feladatokból.
Mindez azt jelzi a cseperedő gyereknek, hogy a munka az élet alapvető ténye. Az iskolába járás, a tanulás nem választható tevékenység, hanem feladat, kötelesség. Akkor is elvégezzük, ha unalmas, nem választhatjuk azt, hogy inkább filmet nézünk. Ha ez a szokásrend elég erős a gyerekben mire iskolás lesz, akkor nem kell külön noszogatni, hogy üljön le tanulni. Hiszen eddig is voltak feladatai, és azokat is el kellett végezni. Lehet persze, hogy mindennek ellenére összecsapja a leckét, és csak félig tanulja meg azt, amit feladtak. De a tapasztalat azt mutatja, hogy a munkához, feladatokhoz szokott gyerekek kitartóbbak, önmagukat jobban motiválják, mint azok, akik abban nőttek fel, hogy „neked nincs más dolgod, mint a tanulás”.
tanulasmodszertan.hu