Hétfőn eleinte  még többnyire száraz légtömegek érkeznek fölénk, majd nyugat felől egy gyengülő frontzóna közelíti meg térségünket.
Hétfőn a nap első felében, és az esti óráktól erősen felhős vagy borult lesz az ég, napközben átmenetileg csökken a felhőzet, és néhány órás napsütésre számíthatunk. Helyenként hózápor előfordulhat. Reggelre párássá válik a levegő, foltokban köd képződhet. Gyenge lesz a nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet reggelre -5 és -2 fok közé csökken, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 5 fok között alakul.
A következő napok időjárása (keddtől vasárnapig):
Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, kisebb havazásra, hószállingózásra készülhetünk. Szerdától anticiklon épül ki térségünk felett, ezért hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindennap van kilátás, legfeljebb jelentéktelen zápor, hózápor alakulhat ki. Csütörtöktől megélénkül, péntektől megerősödik a szél. A hőmérséklet néhány fokos emelkedést követően, a hétvégétől csökken.