Vádat emeltek a legnagyobb  kárt (közel 1 milliárd forintról van szó) okozó fészekrakós ügyben. Az eszakhirnok.hu információi szerint R. Gyula után ezúttal egy másik ismert miskolci ügyvédnek kell a bíróság elé állni. B. Marianna ügyvéd ügyét a nyíregyházi rendőrök bogozták. A másodrendű vádlott szökésben, ismeretlen okokból a rendőrség nem akarja kiadnia a fényképét. (Vádalku?) B. Mariannát annak idején trükkösen kerítették be a zsaruk. Először a titkárnőjét tették hűvösre, majd amikor már az adrenalin az egekben volt, elvitték B. Mariannát is. Lehet, hogy csak urbánlegend, de hírforrásaink szerint az ügyvédnő szinte már túlzásba ejtően is közlékeny volt, de amikor meglepően gyorsan kiengedték, ez már nem volt jellemző.
A jövő héten csütörtökön sajtótéjékoztatón ismerteti Dr. Borsodi György főügyész-helyettes az izgalmas ügy részleteit.