Most azt mesélem el neked Barátom, amikor először mentem „háztűznézőbe.” Amely szót eladdig úgy értelmeztem: felgyújtani jegyesed házát, majd egy újkori Néró örömével gyönyörködni a lángokban. De aztán hamar megértettem, mit jelent ez. Elmenni jegyesedhez, megismerkedni a szüleivel, és unatkozva nézni a gáztűzhely lángját, miközben a leendő anyós főzi rajta a „legényfogó” húsleveset, és mondja a sok hülyeséget. Szóval hogy is történt ez ’82 májusában, amikor egynapi ismeretség után elmentem bemutatkozni későbbi feleségem szülőházához…
A folyosóra a céltudatos és magabiztos férfi ősi magatartásával léptem be, igyekeztem legvonzóbb énemet felhozni lelkem félhomályából, ez már hozzátartozik a párválasztás fondorlataihoz, gondoltam. Amikor bementünk a nappaliba, és Amanda bemutatott az édesanyjának, olyan kedvesen mosolyogtam, mint a sarki zöldséges, aki épp most sózza rád a rohadt almát. Még a kézcsókra is erős késztetést éreztem, de aztán mégsem adtam kézcsókot, mert Szabadkán ezt nem várják úgy el, mint Magyarországon. Amanda anyja magas, csupacsont asszony volt, egy jó fejjel magasabb a férjénél, és rögtön látszott rajtuk, hogy itt az asszony a családfő. Ebből azt is kitaláltam, hogy az asszonyt kell megnyernem. Mosolyom még akkor sem fagyott le az arcomról, amikor Amanda anyukája valami sületlenséget mondott, amit kizárólagosan a sajátjának tekintett, és e gondolat jogtulajdonosához illő önérzettel igazgatta föltornyozott frizuráját. Látszott, hogy erős terror alatt tartja a családot, a lányát és a férjét. Valamiért mégis tiszteletet éreztem iránta. Talán, mert személyemben nem a jó partit kereste, hisz a gyakorlott szem láthatta: olyan csóró vagyok, hogy a seggem is ki van a gatyából.
Az ebédet illemtudóan költöttük el, semmi szürcsölés, a rádióból a Déli krónika szólt, aztán tá-tátá-tátá-tátá-táááá, Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben, tá-tátá-tááá. Senki sem beszélt, amit igen helyeseltem, mert meg akartam alaposabban nézni a választottamat, Amandát. Ez kicsit hasonlított a kártyás guberálására. Lassan siklott a tekintetem lentről felfelé: formás és eléggé kisportolt lábszár, nőiesen széles csípő, karcsú derék, no jó, a mellek lehetnének nagyobbak is, ellentételezésként ott a szép arc, benne azok az őzbarna, fénylő szemek, melyek még a diszkó alvilágából is kiviláglottak. Ott, a leves kanalazása közben beleszerettem Amandába.
Legközelebb majd még mesélek Amandáról, akitől Lilla lányom született, és Lilláról is, aki ikergyermekek szülője lett.
Calvero