Egy különleges projekt keretében újra élővé varázsolják az edelényi L’Hullier-Coburg kastélyt körülvevő Holt-Bódva-ágat. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város tőszomszédságában található terület részben száraz, részben posványos holt folyómeder, ahol a nyílt állóvizekre jellemző állatvilág visszaszorulóban van, az egyedszám és a fajgazdagság is lecsökkent, a korábbi változatos madárvilág egyre inkább eltűnik. A medret ugyanis 1968-69-ben leválasztották, így a vízutánpótlás elmaradása következtében az fokozatosan feltöltődött, iszapossá vált, és ellehetetlenült az érzékenyebb állat- és növényfajok megjelenése. Mindezt tetézi, hogy az illegális szemétlerakás tovább rontotta a meder környezeti állapotát.

A beavatkozás célja, hogy a területen az eredetihez hasonló ligeterdei növényzet regenerálódjon és visszatelepedjen a korábban jellemző élővilág. A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága által elindított projekt a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében valósul meg a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, közel 150 millió forint értékben. Mint ahogy azt Vörös Imre projektmenedzsertől az MNO megtudta, a rehabilitáció idén februárban indult növények és állatok mentésével, majd vízépítési munkákat végeztek, amely során több mint 10 ezer köbméter iszapot kotortak ki a mederből. Ilyen mérvű vízépítési munka legutóbb 40 éve történt a területen – emelte ki.

A megmentett növények visszaültetésével, valamint a régióból begyűjtött és a táji adottságba illeszkedő lágyszárúak kiültetésével 2-3 év alatt az eredeti állapotot hozzák létre, azaz egy olyan természetközeli, stabil nyílt vízfelszínű vizes élőhelyet, amely magától 15 év alatt alakulna ki. Vörös Imre hangsúlyozta: ezért is egyedülálló ez a projekt, amely számos védett faj állandó jelenlétét alapozná meg. A revitalizációt követően a jelenleg is megtalálható védett fajok mellett olyan kétéltűek, madarak találhatnak otthonra a területen, mint a lápi acsa, a tócsaszitakötő, vagy a laposhasú acsa.

A Holt-Bódva projekt környezetvédelmi haszna nagyon jelentős, hiszen az élővizes, halakkal benépesíthető élőhely létrehozásakor, a zöldfelület kialakításakor – a fenntartható fejlődés jegyében – az őshonos fajokat részesítik előnyben, az olyan növényeket, melyek illeszkednek a tájegységhez, így a fejlesztés hozzájárul a táj- és településképi értékek megőrzéséhez is. Mindez a környezettudatosság fejlesztését is szolgálja. A megjelenő fajok pedig kiváló botanikai és zoológiai kutatási témát jelenthetnek a szakirányú oktatási és kutatási intézményeknek.

A márciusban elkezdődött kertépítészeti munkálatok a tervek szerint október végére befejeződnek. Közel másfél éven át úgynevezett fenntartási munkák zajlanak majd a területen, ami arról szól, hogy hogyan kell fenntartani, üzemeltetni a kialakított élőhelyet, majd 2012 decemberében zárják le a projektet – tájékoztatott Vörös Imre. Elmondta azt is, hogy a tervezési szakaszban még nem volt európai szintű védettsége a területnek, de az időközben jogszabályban rögzített NATURA 2000 besorolás miatt is fokozottan odafigyelnek a holtág megfelelő vízutánpótlásának és a víz oxigénháztartásának biztosítására. A 2010-ben természetvédelmi területté nyilvánított Holt-Bódva-ág területére a munkálatok után egy gyalogoshídon és egy autóbejárón át lehet majd bejutni.

A Holt-Bódva-ág rehabilitációja előtt, 2010-ben egy külön projekt keretében – szintén európai uniós forrásból – már megkezdték az edelényi kastélypark rekonstrukcióját is. Ebben a munkában a kastélyparkot az eredeti, XVIII. századi állapotnak megfelelően állítják helyre – tájékoztatott Gergely Zsolt projektvezető. Mint mondta, itt a tereprendezés lassan elkészül, majd tavasztól elkezdik a kert beültetését. Emellett felújítják a kastélyépületet is, amely az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélya, Kelet-Magyarország Fertődjének is szokták nevezni. A 106 szobából álló épületkomplexum múzeumként fog üzemelni (korszerű: geotermikus fűtési rendszerrel), körülötte egy sétányt is kialakítanak, ahol évente remélhetőleg mintegy 100 ezer turista fog megfordulni.

mno.hu