2011.08.06. 14:22 calvero56 Halálodat oly vadul kívánom
s hívom, hogy szinte beleszakadok.
S látlak
dácsádban vagy kremli szobádon,
ahogy sétálgatsz le-fel magad ott.
Hirtelen felbuksz – szívszélhűdést kaptál-
s magaddal rántasz asztalt, huzatot.
Aluttejképű őrhad -egész kaptár –
Szalad be s néz: „No csak, elutazott.”
Vagy májad vélem látni s rajta a rákot.
Egy ércsomón tenyészik a fekély.
„Most, most” – súgom -, „még egy perc és elrágott
s nincs szer, mely felsegél.”
S ábrándozom, hogy láthatatlan lettem,
futok – repítsen hajó, gyorsvonat -:
hálószobád homályán érlek tetten
s átrágom a torkodat.
Milliók vannak így. Ma sem kívánok
mást, mint hogy halj meg, ki e föld átka vagy
s alvadt vértömbökből épült Bizáncod
ne éljen túl, ó Konstantin, te Nagy.
(Vers: Faludy György – Óda Sztálin hetvenedik születésnapjára.