Csak a kért kártérítés töredékét ítélte meg a bíró annak a három roma fiatalembernek, akik tizenegy hónapot töltöttek ártatlanul előzetes letartóztatásban. A bíró az alacsony összeget részben azzal indokolta, hogy nem ártott nekik annyit a börtön, mert a családjukban ez úgyis megszokott dolog, és így nem volt nehéz visszailleszkedniük a környezetükbe szabadulásuk után. 

 Szabó Adorjánt, Pusoma Jánost és Németh Renátót már – a sérültekkel nem járó – fegyveres és Molotov-koktélos támadás napján, 2008. szeptember 29-én elfogták. Egy haragosuk utólag hamisnak bizonyult tanúvallomása és lőpornyomok szóltak ellenük, ez utóbbiak ügyvédjük szerint akkor kerülhettek rájuk, amikor a kommandósok elfogták őket. Csak 2009 augusztusában engedték el őket, miután Debrecenben elfogták a romagyilkosságok gyanúsítottjait, a vád szerint ugyanis a tarnabodi támadás is a Debrecenben elfogott társaság számlájára írható.

A három fiatalember fejenként 6,6 millió forint nem vagyoni, és egyénenként változó, egymillió forint körüli vagyoni kártérítést szeretett volna az ártatlanul börtönben töltött időért. A bíróság az igényelt kártérítés kevesebb mint harmadát ítélte csak meg. Szabó Adorján és Pusoma János két-kétmillió forintot, Németh Adorján két és félmillió forintot kap nem vagyoni kártérítésként. Neki a bíróság szerint azért jár több pénz, mert az előzetesben töltött idő nagyobb részében még fiatalkorú volt.

 

A kezükben ennél is kevesebb pénz marad, mert a bíró úgy döntött: a perköltségeket a felek maguk viselik. A három férfi ki kell hogy fizesse az adóhatóságnak a megelőlegezett illetéket, ami egyénenként változó, 300 és 350 ezer forint közötti összeg. Pusomára a bíró ezen felül kiszabott még 100 ezer forint pénzbírságot, mert a férfi azt állította, hogy a letartóztatása miatt szakadt meg a kapcsolata az élettársával, de utóbb kiderült, hogy már azelőtt szakítottak. A bíró hangsúlyozta, hogy ez „nyilvánvaló hazugság” volt. A tárgyaláson Pusoma egyébként nem tudott megjelenni, egy másik ügy miatt jelenleg is fogva tartják-írja az index.hu