A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint az LMP pert nyert a Magyar Villamos Művek ellen, így a cégnek 15 napon belül ki kell adnia a Kocsis István idejében lezajlott offshore- és szállodaügyre vonatkozó vizsgálati jelentéseket, illetve azok elkészítésének költségeit.

Az LMP 2009 óta szeretné megismerni a Magyar Villamos Művek szállodaügyletéről szóló belső vizsgálati jelentéseket, valamint a belső vizsgálatok költségeit, ám az állami cég üzleti titokra hivatkozva megtagadta azok nyilvánosságra hozatalát. Ezért a milliárdos károkat okozó offshore- és szállodaügyekre vonatkozó iratokat, valamint a Niker-Jadran szálloda-tranzakció dokumentációját az LMP peres úton volt kénytelen kikövetelni.

Az LMP képviseletét ellátó Schiffer András szerint a jogerős ítélet nyomán világossá vált, hogy az olyan, közpénzekből gazdálkodó nagy közüzemi cégek, mint az MVM Zrt. közfeladatot ellátó személynek minősülnek, így az általuk keletkeztetett, illetve a gazdálkodásukra vonatkozó iratok közérdekű adatnak minősülnek és rájuk is érvényes az információ szabadsága.

Az LMP szerint az állampolgároknak joguk van tisztán látni a közpénzek sorsát érintő ügyekben, jogukban áll nyomon követni, hogy kik és mikor akarnak offshore cégek mögé bújtatni közpénzeket, jogukban áll tájékozódni minden olyan esetben, amikor kétségek merülnek fel a közvagyonnal való felelős gazdálkodást illetően. Az LMP követelésének helyt adó jogerős ítéletnek köszönhetően hamarosan nyilvánosságra kerülnek a nagy értékű tranzakció iratai.