Áramot loptak a Jobbikosok Hejőszalontán

( A négyek bandája. Jobbikos főnökök   Hejőszalontán)Anderkó József, Hejőszalonta  polgármestere szerint elérte célját a Jobbik, mert „sikerült felzúdulást, hisztériát kelteni a településen”, ugyanis több falubeli összevitatkozott. A Borsod megyei településen szombaton rendezett felvonulást a Jobbik, „Demonstráció a cigányterror ellen” címmel.

 

Anderkó már a tüntetés előtt úgy fogalmazott

  , hogy a falusiak nagy része a háta közepére sem kívánja a Jobbik megjelenését a faluban. Hétfőn a Független Hírügynökségnek azt mondta, a falu lakói között azóta vannak, akik „egymásnak estek”. Az elméletileg békésnek hirdetett tüntetést végig bekiabálások kísérték, a két tábor már akkor összeszólalkozott – mondta.

 

Hétfőn pedig sok szülő nem vitte óvodába a gyerekét, mert elmondásuk szerint az óvónő és férje részt vett a fáklyás felvonuláson. 57 gyerekből csak 15-öt adtak be az óvodába hétfőn, és a szülők a történtek miatt az óvónő munkáltatójához fordultak – tette hozzá. A helyi jobbikos aktivisták pedig azzal fenyegetőztek vasárnap, hogy visszahívják a nemzeti őrsereg tagjait a településre. A faluban még tart a fokozott ellenőrzés, egy rendőrautó két járőrrel 24 órában járja az utcákat – mondta.

A hejőszalontai polgármester azt mondta, még hétfőn feljelentést tett, mert a szombati jobbikos demonstráció szervezői lopták az áramot. Szerinte az önkormányzat nem adott engedélyt rá, mégis a sportpálya területéről lopták az áramot. Eredetileg úgy volt, hogy a helyi kocsmából kapják a szervezők a szükséges áramot, ám a hosszabbító rövidnek bizonyult-írja az origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek