Az öregedés biztos jele mikor egyre többször anekdotázol a régi időkről, és az akkor készült képek nézegetés közben homályosodnak .

Jó hír viszont, hogy van mire visszaemlékezni. 😉

Minap jutott eszembe egy ilyen memóriajáték alkalmával hogy 2010-ben éppen a huszadik évfordulóját ünnepelhettem volna motoros találkozóra járásomnak…ha ünnepelni akarnám.

Hogy’ is volt 20 éve?! Kezdjük ott, hogy szemtelenül kölyök voltam. Tizennyolc. Éppen lepattintottam a fényes kalitkát magamról, és az egész nyár csavargással telt. Motoron persze, hogy’ másképp. Nem tudom már honnan és kitől jött az ötlet, de egy augusztusi napon úgy döntöttünk ideje két hét eltelte után újra Tokaj felé venni az irányt Zalaegerszegről. Míg augusztus elején a Rock Gyermekei tábor kapcsán (Karthagó koncert kedvéért) csöveztük végig az országot, addig a 20.-i hétvégén motoros találkozóra készültünk. Életem első motoros találkozójára!
„Gondos” csomagolás, ami fürdőruhából, egy plusz pulóverből, pólóból, némi tisztálkodó szerből és hálózsákból áll.
Indulás előtt még meglátogatom az ügyeletet. Kapok egy injekciót a könyökömbe.
A szocialista ipar átépített remekeivel indulunk útnak.
P21-essel, és Honecker bosszújával 250/1-es MZ-kel. Nyár van, és meleg. Na, ez az a kombináció, amit a Pancsi nem bír. Így szinte kizárólag éjjel utazunk. Első nap hatalmas távot teszünk meg. Egészen Balatonlelléig jutunk. 🙂 Ott lepihenünk a szabad strandon, és alvás után ébredve ért a kellemetlen felismerés. Nem tudom kinyújtani szakszerű kezelésben részesített karom. 🙁
Hemi finom mozdulattal próbálkozik, de Duci egy –számára- laza, hirtelen mozdulattal megoldja. Áááááááááááááá. Mehetünk. Az éjszakai motorozás feledhetetlen élménye hogy fázol. Végig. Suhannak el melletted a –zömében- külföldi kocsik lehúzott ablakkal, te pedig a fogaid zenéjét hallgatod.
Második hajnal Egerben, a Szépasszony völgye pincéi között talál. Hamar ébresztenek minket, így megismerkedünk a várossal, a „lengyelpiaccal”, és a környékkel, majd irány tovább Tokaj felé.
Péntek kora délután megérkezünk a kempinghez, ahol már alakul a tömeg. Hatalmas apparátus a kapuban és olyan összeget mondanak a hétvégére, amitől dobunk egy hátast. Ezer forint per kop. 1990-et írunk!
Most mi legyen?! Hosszas huzavona, fiúk tárgyalni indulnak, én szívem szerint haza.
Hosszú idő múlva vigyorogva jönnek vissza. Sikerült egy miskolci túramotor klubos csajjal megalkudni, és négyen megyünk be az ezresért. Egyik pasi regisztrál, átveszi a kitűzőt (a karszalag elődje), a gipsz emlékplakettet, és a Tokajit. Mi többiek a bejutáshoz elengedhetetlen kitűzőt kapunk fű alatt. Kék a magyaroké, fehér a külföldi résztvevőké -lehet hogy fordítva volt, kicsit már kopott a film :)-. Nekem csak fehér jut. Szuper. Állítólag külföldi vagyok magyar rendszámos motorral! Hagyjuk most az ócska vicceket, az ex-NDK-s lányokkal kapcsolatban. Mindegy, mit veszíthetünk?! Olyan magabiztosan, ahogy csak lehet unott, a „már ismert a terep” arccal bemasírozunk. Minden simán megy. Később aztán annyian lesznek, hogy a kitűzők színe már nem jelent semmit. Egyszerűen elfogy a hazaiaknak szánt.
Stílusosan a játszótér mellett parkolunk le a motorokkal. Sátorállításra nincs gondunk, mert nincs. (Egészen 1998-ig, mikor egy esőben, tóparti sóderben alvás utáni hisztimet egy szimplafalú kutyaól vétele követte.) Tehát már mehetünk is körbe.
A szocializmus átható szagának aromafelhőjébe burkolózó kétüteműek között kóválygunk. Látunk két gyönyörűen átépített P20-ast, amik ma is megállnák a helyüket.

Sok a külföldi (ma úgy hívnánk őket Jürgenparaszt), akik még véletlenül sem keletről érkeztek, és még területileg sem keverednek az egykori szoci blokkal. Nem látom viszont a hasonszőrűeket. A mára szinte kihalt klasszikus rock arcokat. A szervezők, ill. a magyar résztvevők is inkább tűnnek apám-féle joviális átlagpolgárnak, mint a felnőttkor hivatalos küszöbét éppen átlépő agyamban kialakult motoros kép megtestesítőinek.
Találunk azért néhány gyári choppert. Köztük egy-két harlit, Vallejo replika air brush-t, de megbámuljuk még az Intrudereket is, hiszen nem nagyon mozog még kapitalista gép. A harlik persze akkor még elsősorban vashengeresek. Számuk viszont a vártnál jóval kevesebb. Mitöbb, épp csak mutatóban vannak. Van viszont rengeteg Gold Wing, BMW és egyéb túra motor.

A „MI” oldalunkról sok-sok ETZ, egy fotel-motelra épített Junak. Érkezik egy német srác klasszikus Indiannal. Na, ő egy ARC. 🙂 Összes cucca egy törülköző, hálózsák,és egy kockás ing. Hozzánk hasonlóan ő is motorja mellett alszik…aztán reggel elmenekül.
A kevés épített motor okára aztán később fény derült. A szervezők –nem hivatalosan- úgy hirdették rendezvényüket, hogy „Chopperesek, és rohamsisakosok kíméljenek”. Ez jól tükrözi a korlátoltságot, és gondolkodásmódot. Ennek eredményeképpen a találkozó egy jól szituált nyári úttörőtáborhoz hasonlít. A szervezett programok kevés résztvevőt vonzanak, de úgy tűnik nem az a lényeg, hogy a tömeg jól érezze magát. Elég, ha belefér a konform képbe ami a kevés elit szórakoztatásához szükséges. Persze így ezek a programok nem aratnak osztatlan sikert. Csak néhány amire még emlékszek (egyiken sem vettünk részt). Kirándulás Sárospatakra (szigorú szabályokkal), Borkirály és Borkirálynő választás, Kresz-verseny. A Borkirály és királynőválasztás igazán különös (18 éves voltam és sejtelmem sem volt ily’ úri huncutságokról). Abból áll, hogy egy színpadra felsorakozik a kevés számú elit, zömében külföldi résztvevő, és sorban kóstolgatják a borokat megállapítva származási helyüket, fajátjukat. No, ez az a program, ami a mezei motoros réteget abszolút nem érdekeli. Megpróbálunk saját programot kitalálni maguknak, ám ez már nem fér bele a koncepcióba.
Néhány szabály: este tíz óra után nem lehet motorozni, nem lehet a tábor területén motort szerelni, és egyébként is tisztességesen kell viselkedni. 🙂
No már most mondd azt egy motorosnak, hogy nem akkor motorozhat, amikor akar, valamint tiltsd meg a szerelést egy olyan helyen, ahol szabadon cserélhet gazdát alkatrész vagy ismerve a megbízhatóságot egyszerűen KELL szerelned. Hát ezzel ki lehet sikeres?! Ha valaki vét a szabályok ellen, azt megdorgálják, mint egy kisiskolást. Egy srác hosszú hajában madártollal ül, orra alatt somolyog, miközben kapja az igét jól szituált középkorú emberektől. Oka? Hatalmas hibát követett el. Maxelt a tokaji Tisza hídon. 🙂
Kaját, italt a kempingben felejtsd el! Megfizethetetlen. Bemegyünk Tokajba. Az áruházban tapsolnak láttunkra. Nem, nem vagyunk ekkora sztárok, csupán „diszkréten” felhívják figyelmünket, hogy tapsoljunk, addig sem lopunk. Mi pedig felhívjuk figyelmüket a koszmók izére, mit csempének hívnak és lemondunk a felvágott vásárlásáról. Veszünk arcszeszt az MH-s konzervmelegítőbe, pár konzervet és jókívánságainkat frutti helyett szétszórva elhagyjuk a koszos, igénytelen (azt hiszem Skála volt) áruházat.
Viszont éhesek vagyunk. Meglátunk egy kajáldát. Az árai keletiek, így mi is meg tudjuk fizetni. Egyszercsak megáll mellettünk egy URH-s kocsi, kipattan belőle a közeg és a járdán ácsorgó satternek lekever két maflást. Nézünk, mint Jenő a moziban, és eszembe jut Duci intése Miskolc közelében járva: próbálj csendben maradni, mert itt még előbb ütnek, aztán kérdeznek (nálunk addigra már kicsit enyhült a helyzet, Hemi is csak egy éjszakát volt fitnesszel vegyítve a pincében „félreértésből” 😉 )
Kaja után vissza a táborba, ahol készülnek a felvonulásra. Hát én ilyenen még sosenem voltam! OK, legyen. Beállunk a sorba. Persze a szervezés most is túlbuzog, így mázsás negyed órák telnek el a melegben. Kész. A Pannónia úgy dönt nem itt fog felvonulni. Akkor persze egyikünk sem megy. Kicsit duzzogok -ma pedig röhögök…magamon :)-.
A hely szép, de csalódott vagyok. Nem ezt vártam.
Hogy teljes legyen a hangulat, szombat este még az eső is megered. Hálózsákjainkkal a fedett vizesblokk felé vesszük az irányt.
Mit keresek én itt?! Ez egy motorostalálkozó?! Nekem ez nem kell! Mi ebben a jó, a különleges, amiért a motoros haverokat a fene eszi, hogy ott legyenek?!
Elárulom. Ez egy MMSZ (Magyar Motorkerékpáros Szövetség) rendezvény volt (13. Pannónia találkozó). Év végéig egy helyi srác unszolására még MMSZ tag is voltam. Cserébe soha nem mentem el egyetlen rendezvényükre sem. 🙂 Ellenben két évvel később, 1992-ben aztán Zalaegerszegen egy „Fekete találkozón” a ZMC szervezésében megtudtam milyen egy IGAZI motoros buli.
Ma, 2010-ben, újra csak 1-2 találkozó maradt fent a rostán. A kör bezárult. Megint alakul egy másik „fekete-találkozó” jelenség. Csak most meghívásos buliknak hívják.