2020-ra ez lesz a világon a leggyakoribb betegség. Mindent a depresszióról

Új sorozatunk: Mindent a depresszióról

Hűséges olvasóink bizonyára emlékeznek a Légy a pszichológusod! című sorozatunkra, amelynek részeit másfél éven keresztül olvashatták heti hírlevelünkben. (Természetesen most is elérhető az archívumunkban ez az önsegítő könyv, sőt, hamarosan a fő oldalra is kitesszük). Most egy ehhez hasonló sorozatot indítunk, Mindent a depresszióról címmel. Terveink szerint kb. harminc hírlevélnyi terjedelemben, azaz jó egy éven át, minden második héten olvashatják a sorozat részeit.

A gyerek a családot tükrözi

De, hogy is jön össze a tanulásmódszertan és a pszichológia?

Tréningjeinken, tanácsadásainkon, és az Önöktől kapott leveleket olvasva folyamatosan tapasztaljuk, hogy nincs külön tanuló része a személyiségünknek, az egy, és oszthatatlan. Ha a gyerek, vagy a felnőtt kedvetlen, levert – ez megmutatkozik az élet minden területén. Ha a gyerek unja az iskolát, és nem hajtja végre a feladatait, annak az okát két helyen lehet keresni: az iskolában, meg a gyerekben. A gyerek azonban mindig egy családban él, ahol van egy jellemző légkör, nevelési stílus, konfliktuskezelési módszerek. Ha a gyerek nem teljesít megfelelően, annak a család működési zavara is oka lehet.

Sajnos még a gyermekpszichológusok sem vonják be rutinszerűen a gyerek problémáinak megértéséhez a családot, pedig nagyon gyakran a szülők pszichés problémái vetülnek ki a gyerekre, aki e miatt rosszabb esetben maga is megbetegszik, vagy „csak” a tanulást bojkottálja.

2020-ra ez lesz a világon a leggyakoribb betegség

Tapasztalataink szerint a szülők csak elvétve gondolnak arra, hogy a tanulási nehézségek hátterében ilyen zavarok állhatnak. Az október 16-án induló szülő tréningjeinken, és most útjára indított új sorozatunkkal is a pszichológiai ismeretterjesztést szeretnénk elősegíteni.
A Mindent a depresszióról egy magyarul még nem olvasható mű, Richard O’Connor Undoing Depression (A depresszió legyőzése) című könyve alapján készült. A szerző egy amerikai pszichoterapeuta, akinek ez a könyve 1997-es, első megjelenése óta a legnépszerűbb mű ebben a témakörben. A depressziót, ami a WHO szerint 2020-ra a legelterjedtebb betegség lesz a földön, a szerző a szívbetegségekhez hasonlítja, amennyiben mindkettőnek komplex, és egymással is összefüggő okai vannak: genetikai, biokémiai és környezeti összetevők.

Ma már a legtöbben tudjuk, hogy a szívbetegség megfelelő életmóddal megelőzhető, vagy enyhíthető, és ha mégis fellép, akkor a gyógyszeres kezelés mellett elengedhetetlen az életforma, azaz a táplálkozás, mozgás, stressz kezelés átalakítása. Pontosan ez a helyzet a depresszióval is, ám ezzel még csak nagyon-nagyon kevesen vannak tisztában.

3 depressziósból 2 nem kap segítséget

Ezt a súlyos, gyakran végzetes betegséget az esetek kétharmadában egyáltalán nem kezelik, az esetek felében a beteg nem is tudja, hogy depressziós, tüneteivel vagy nem megy orvoshoz, vagy az orvosa sem találja meg a helyes diagnózist. De sajnos, a gyógyszeres kezelés is csak az esetek egy kisebbik részében jelent végleges gyógyulást, a depresszió ugyanis igen gyakran kiújul, krónikussá válik. O’Connor azokra, a betegséget fenntartó tényezőkre összpontosít, amikkel lényegében senki sem foglakozik: saját magatartásunkra, szokásainkra, gondolkodásmódunkra.

A könyv tudományosan igazolt módszerekkel megtanítja az olvasót, hogyan helyettesítse depressziós gondolkodási és magatartási mintáit jobb, egészségesebb mintákkal. A szerző tudja, miről beszél, hiszen harminc éves pszichológusi múltja van, napjainkban a legjelentősebb New Yorki önsegítő depressziós közösség szakmai irányítója, és, ami legalább ilyen fontos, maga is átélte a krónikus depresszió minden kínját.

Ami okozza és ami fenntartja a szenvedést

Azokat a módszereket, amelyeket az olvasónak ajánl, saját magán is kipróbálta, és ezeknek köszönhetően tartja egyensúlyban saját magát.

A depressziót a legtöbb ember mások előtt, de gyakran saját maga előtt is, tagadja, leplezi, hiszen ez a betegség még ma is bélyeg az érintetteken. Lehet, hogy most az olvasó is úgy érzi, felesleges erről olvasnia, hiszen, szerencsére sem ő, sem a családja, nem érintett. Örüljünk, ha ez a helyzet, de jó tudni, hogy a WHO statisztikái szerint tíz emberből négy él át élete során klinikai értelemben vett depressziót, egy adott pillanatban minden ötödik ember szenved ennek a betegségnek valamilyen formájától. Talán az Ön környezetében is.

www.tanulasmodszertan.hu