A Jobbik törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel megszüntetné azt a nyugdíjszisztémát, amelynek eredményeként kiemelt nyugdíjat kapnak az „előző rendszer haszonélvezői”. Az ilyen módon beszedett összeget pedig az 1956-os áldozatok között osztanák szét.

Novák Előd jobbikos képviselő elmondta, hogy a Biszku Béláról szóló dokumentumfilm betiltása kapcsán tudták meg a parlament folyosóján Wittner Máriától, hogy Biszku Bélának állítólag 640 ezer forintos nyugdíja van.

„Komoly társadalmi felháborodás övezi, hogy az előző rendszer elnyomói, annak a kiszolgálói és haszonélvezői még 20 évvel a rendszerváltás után is ilyen kiemelt nyugdíjat élvezhetnek, és olyan boldogan élhetnek, ahogy Biszku Béla” – tette hozzá.

A pénteken jobbikos képviselők által benyújtott törvényjavaslat szerint az általuk felsorolt tisztségeket betöltők (mint például az MSZMP KB vagy a KISZ KB egykori tagjai) nyugdíja egy általuk kidolgozott és meghatározott logika szerint csökkenne, a csökkentés alsó határának pedig a mindenkori öregségi nyugdíj felét tekintenék.
Elmondta, hogy olyan törvényjavaslatokat nyújtanak be, amelyek adott esetben kissé felpuhítva megvalósulhatnak, akár a Fidesz kezdeményezésében is.

Hozzátette: ha a Jobbik kormányon lenne, akkor valószínűleg keményebb javaslattal álltak volna elő. Mostani javaslatuk szerint ugyanis ha valaki egy évig volt az MSZMP KB tagja, akkor csak az arra időszakra szerzett jövedelmének nyugdíjra való átszámíthatóságát korlátoznák, nem pedig azt mondják, hogy kapja a mindenkori öregségi nyugdíj felét.

Novák Előd a törvényjavaslattal kapcsolatban elmondta: részletesen leírják az érintettek körét, s ekkor, példaként emelte ki külön is az MSZMP és a KISZ egykori vezetőit.

A jobbikos képviselő szerint „a szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról” című beadványuk az eddigi legalaposabban kidolgozott, legkomolyabb, legmélyebb, szakmai, önálló törvényjavaslatuk, amelyet eddig benyújtottak az Országgyűlésnek. A javaslat szerint 2011 márciusának végéig szeretnék kivizsgálni a jelenleg kiadott nyugdíjakat is – tette hozzá.

A törvényjavaslatban pedig a kormányt kérik fel arra, hogy alkossa meg a szabályokat, hogy az előző rendszer haszonélvezőinek nyugdíjából elvont összeget hogyan csoportosítanák át az áldozatok számára – mondta Novák Előd.

Murányi Levente, a Jobbik alelnöke elmondta, úgy tudják, nem is Biszku Béláé a legmagasabb nyugdíj ebben a kategóriában, ugyanakkor a volt 56-osok nyomorognak. „Lehetetlen az, hogy az 56-osok kérdése még mindig nincs rendezve” – tette hozzá.