Elfogadták a médiaalkotmány azon részét, amely a Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Országos Rádió és Televízió Testület összevonásáról, illetve a közmédiát felügyelő kuratóriumok összevonásáról szóló. Még nem tudni mekkora hatalma lesz az új médiahatóságnak.

Az Országgyűlés hétfőn 260 igen és 86 nem szavazattal fogadta el a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények minősített többséget igénylő részeit a név szerinti szavazás során, amelyen nemmel szavazott az MSZP-, a Jobbik- és az LMP-frakció, de az ellenzéki politikusok egy része nem is volt jelen a voksoláson.

A fideszes Cser-Palkovics András és Rogán Antal öt elemes médiacsomagjának részeként parlement elé kerülő javaslat egyszerű többséget igénylő részeit 244 igen és 72 nem szavazat mellett fogadták el. A törvény szerint – amely kihirdetése napján lép hatályba – a hatóság a frekvenciagazdálkodásban és a hírközlésben részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában, önálló hatáskörrel rendelkező szervei az elnök, a médiatanács, illetve a hivatal.

A vélhetően Sólyom László megkerülése miatt csak most elfogadott médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvény legfontosabb döntése, hogy összevonja a hírközlési piacot, így a telefontársaságokat és a kábelszolgáltatókat is felügyelő Nemzeti Hírközlési Hatóságot és az elektronikus médiát, a rádiókat és a televíziókat felügyelő Országos Rádió és Televízió Testületet. Az így létrejövő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak van egy médiatanácsa, amely tulajdonképpen a mostani ORTT-re bízott médiaszabályozási ügyekért felel-írja az index.hu