Az Auchan lett a bűnbak. Illés Zoltán szerint miatta volt árvíz Felsőzsolcán. Lebontatná. A Borsodblog nem akarja védeni az Auchant, de a hazugság és a megtévesztés sérti az igazságérzetünket.

Érdemes számba venni, mi történt a Sajó árterében az utóbbi időben.

Miskolc város egy völgyben épült, így a városban nagyon kevés a szabad telek, ami esetleg számba jöhet(ne), az a rendszerváltás után szinte teljes egészében telekspekulánsok kezére jutott. A városban a jól értesültek beszélnek egy korábbi városvezetőhöz egészen közel álló érdekcsoportról a déli városhatárban található területek kapcsán. Azt is tudni vélik, hogy a Corának is ők adták el itt a földeket, a Borsodblog azonban értesült egy olyan német földtulajdonosról is, aki már a 90-es évek elején is tizedáron vásárolt itt komoly területeket.

Miskolc nyugati oldalán a Bükk hegység van, hely nincs, északon pedig a Tesco és a Bosch, így a keleti oldalon maradt a Sajó ártere. A 90-es évek közepén a Sajó árterébe épült az első áruház, a Metro, ezt a hatalmas üres területnek hála, sikerült a már a közelben üzemelő több tucatnyi vállalkozás mellé építeni. A Metro területét úgy töltötték fel, hogy valóságos kisebb dombra épült, így őket a mostani árvíz őket nem is nem érintette. Ide épült a Bricostore is, róluk valahogy hallgat Illés Zoltán, de haladjunk tovább.

Illetve menjünk vissza az időben! Amikor kitudódott, hogy az egyik legnagyobb területen az Auchan fog építkezni, a környezetvédők éltek a gyanúval, hogy nem lesz ez így jó. Féltették a közeli Csorba tó élővilágát, ahonnan a földet szállították, a bevásárlóközpont ugyanis pár száz méterrel a tervezett helyétől földet vett ki az ártérből az építkezéshez, a terület vízszintbe rendezéséhez. Tehát, ami földet beépítettek az Auchan, a mellette lévő Decathlon és parkolóik alá, azt az árterület egy másik részéről szállították oda. Így tehát amennyivel feltöltötték maguk alatt az árteret, annyival mélyítették máshol. A víz márpedig elöntötte az áruházat, állt bent a víz, ezért a vízkiszorítás ez okból is nullának mondható. Ez logikus. Ha jól számolunk, az egyenlet kb. nullára jön ki.

De mi a helyzet a Decathlonnal, a Bricostore-ral és a Metroval? Ezekről az áruházakról miért nem beszél Illés Zoltán? Leszögezzük: mi azt szeretnénk, ha nem bontanának le semmit, mert ha ezt jogilag meg lehet tenni, akkor veszélybe kerülhet Budapesten a Római part, a tokaji kemping és még sorolhatnánk.

Nézzük meg ezt a videót, ahol jól látszik a környék. Ha pontosan 56 másodpercnél megállítjuk a videót, látszik, hogy a Decathlonnal szemben lévő (piros keretes) Bricostore és a Metro is az árterületen áll. Az ő területüket azonben úgy töltötték fel és úgy homokzsákolták körbe, hogy látható, oda nem folyt be a víz. A Bricostorenak – a videón kitűnően látható -, hogy még a parkolója is száraz! Ugyanígy száraz maradt a Metro parkolója is, azt 1:04-nél láthatjuk tisztán. Ez a két áruház szemmel láthatóan csökkentette a Sajó árterét (azt nem tudjuk, hogy a földet honnan szállították a terület feltöltéséhez, illetve mennyire töltötték fel a területet, de homokzsákokkal körbe voltak bástyázva), míg az Auchanról a tények alapján épp az ellenkezőjét gondoljuk.

Ezért üzenjük Illés Zoltánnak: be kellene fejezni a csúsztatást, a megtévesztést és a hazudozást. Azt azonban jogilag nonszensznek tartanánk, ha bármelyik áruházat elmarasztalnák, vagy lebontanák. Ez egy évszázados vízrekordot hozó árvíz volt, meg kell találni a védekezés és a megelőzés normális módját: gátat kell építeni Felsőzsolcához, és a homokzsákot se össze-vissza kell lerakni a városban, főleg nem úgy, hogy víztározót csinálnak a településből, ahogy korábban írtuk és az Index videója később ezt meg is erősítette. A videón az 1:30-nál látható térkép a Metro és a Bricostore áruházak területét is ártérnek mutatja, ezek a valóságban (lásd a fenti Youtube videót!) minden voltak, csak nem árterület.

Illés Zoltán szerint az, hogy Edelényt nem sikerült megvédeni, ez „benne van a pakliban”. Miért? Mert ott nincs Auchan? Szerintünk nincs benne a pakliban. Pláne nincs azért, mert Edelényben 10.300-an, míg Felsőzsolcán csak 7000-en laknak, és akkor a többi településről még nem is beszéltünk. Abban egyetértünk Illéssel, hogy az árvízvédelmet újra állami feladattá kell tenni, de mi úgy gondoljuk, hogy minden települést és várost meg kell védeni, elvezető csatornákkal, víztározókkal, záportározókkal.

Mi úgy gondoljuk, hogy egy komplett árvízvédelmi szabályozásra és a száraz, aszályos időszakra is gondoló vízgazdálkodási politikára van szükség. Az édesvíz a jövőben nagy kincs lehet – ha már nem most is az.