Először lehet női államfője Németországnak

32878611 sie will kuenftig mehr auf anstand im landtag achten ilse aigner auf der terrasse des landtags 18ec
images
images

Ilse Aigner lehet Németország első női elnöke, tekintve, hogy az uniópártoknak sikerült megegyeznie abban, hogy őt támogatják – írja a Reuters.

A kereszténydemokraták (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió hetek óta egyezkedett. Azért is kellett új elnökjelöltet találni, mert a jelenlegi államfő, Frank-Walter Steinmeier 2027-ben, két ciklus után leköszön a posztról. A CSU már korábban javasolta Aigner nevét, de a CDU tartózkodott a támogatásától. Közben a szövetségi kancellár, Friedrich Merz alternatívákat fontolgatott, ami miatt feszült volt a légkör. A CDU viszont végül elfogadta a javaslatot.

A párt szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a sajtó értesülését. A fejlemény egybevág Merz hét elején tett kijelentésével, amikor azt mondta, hogy egy nőt szeretne elnöknek. Aignert szóban már támogatták néhányan a balközép szociáldemokraták és a zöldek közül.

A 61 éves Aigner villamosmérnöki technikusként végzett, és az Eurocopter helikoptergyártó vállalatnál dolgozott. 1998 óta politizál, Angela Merkel volt kancellár alatt mezőgazdasági miniszterként szolgált, majd visszatért Bajorországba, ahol 2018-ban a tartományi parlament elnöke lett.

Ha a szövetségi konvent megválasztja, Aigner lesz az első női államfő Németországban. A Német Szövetségi Köztársaság 1949-es megalapítása óta kizárólag férfiak töltötték be az államfői posztot. A német államfőnek nagyrészt ceremoniális a szerepköre:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű