Miskolci Libegő. Záporoznak…

kepernyokep 2026 10 06 175108 (2)

Záporoznak a kérdések

A Magyar Közlöny augusztus 13-i, 112. számában jelent meg, az új kormányzat továbbra is biztosítja a miskolci beruházásra szánt, korábban megállapított 5,72 milliárd forintos támogatási összeget.

A közlönyből azt is megtudhatjuk, hogy az Avasi kilátó és a Szent István tér között valósulna meg „egy zárt kabinos, gyors, városi levegőt és környezetet kevésbé terhelő kötöttpályás közlekedési eszköz.” A pályahossz várhatóan nagyjából 500 méter lesz.

A hírek után megszaporodtak a libegővel kapcsolatos bejegyzések, kommentek a közösségi médiában. Simon Gábor (MSZP) önkormányzati képviselő pedig a közgyűlés októberi ülésén fel is tette a kérdést a város polgármesterének: mi a helyzet a projekttel. Utalt arra, hogy 18 hónapja (a 2025 áprilisi döntésre utalt) áll Miskolc rendelkezésére a közel 6 milliárd, de „a megvalósítás csak nem akar haladni”. Hol tart az avasi libegő projektje? Mikor kezdődik végre az építkezés? – firtatta. Tóth-Szántai József azt válaszolta, „A projekt előkészítési szakaszban van.” Arról azonban nem esett szó – Simon Gábor későbbi Facebook-bejegyzése szerint –, hogy például készen állnak-e a tervek, hol tart az engedélyeztetés, megtörténtek-e a geológiai és műszaki vizsgálatok, mikor kezdődhet a tényleges építkezés.

Innen indulhatna fel a libegő az Avasra? 

Záporoznak a kérdések

A téma azóta sem nyugszik a közösségi médiában, mások is felvetik ezeket és hasonló a kérdéseket. Felmerül például (Koleszár Péter tollából): hol érhetők el a tervek?, Mennyi erdőt, fát, zöld területet kell beáldoznunk? Felmerült az is egy másik bejegyzésben, miszerint elképzelhető, hogy az egyetlen létező terv nem más, mint az említett Révai Márton-féle szakdolgozat?  Az Északhirnök című portál pedig közérdekű adatigényléssel fordult a városházához, hogy betekinthessen a tervekbe, végül a következőket írta a lap újságírója a városházán tett látogatásról:  „Két önkormányzati dolgozó felügyelete mellett (fotózni tilos) a miskolci városházán megnézhettük az Avasra tervezett libegő megvalósíthatósági tanulmánytervét, amely a 2020 évek elején keletkezett, és a lapjai már kissé megsárgultak. Kiderült, hogy a fénykép, ami a libegő vonalvezetését mutatja, annyira homályos, hogy abból sok minden nem derül ki, legfeljebb annyi, hogy ránézésre hasonló azzal a nagy felbontású fotóval, amelyet korábban kaptunk meg egy magát városházi dolgozónak kiadó olvasónktól. Ha ez az egyik fontos dokumentum a libegő építésével kapcsolatban, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egészből nem lesz semmi” – olvasható a portálon.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű