Miskolc. Ha Tóth-Szántai lebetegszik akkor beül a lánya a helyére?

képernyőkép 2026 10 15 184720
A mai közgyűlésről távirati stílusban :
1. Molnár „Shanghai” Péter valamiért még mindig abban a hitben él, hogy a korábbi közgyűlések felvételeit VHS -szalagokon tárolták és elégtek egy lakástűzben, de mi akiknek megvannak a felvételek meg tudjuk erősíteni, hogy Molnár nem hogy ellene lett volna szolidarítási adónak, hanem éppen, hogy azt mondta, hogy azért jó ,mert a pénz a „megyében marad a kistelepüléseknél.( aminek megtörténtét egyébként azóta sem bizonyította senki.)
2.Hollósy szemmel láthatóan próbál távolodni a romhalmaztól amit jelenleg a városvezetésnek neveznek, és csak a kamerák kérdéséhez szólt hozzá.
3. Ha már Hollósy : megvan a mai ülés Hollósy-díjasa Dr. Hojnyák Dávid személyében. Gratulálunk a felismeréshez, hogy ha a vasgyárból átviszik a rendőrőrsöt az Újgyőri főtérre, akkor a vasgyárban nem lesz rendőrőrs, (és ezért most több a panasz). De azért megnyugtató, hogy Ő ennek ellenére támogatja az áthelyezést.
4. Kiderült az is, hogy ki a közgyűlés legpechesebb embere: Dr. Mokrai Mihály. Elmondása szerint ő nem csak a pénzügyi bizottság elnöke nem akart lenni, hanem az országgyűlési választáson sem akart elindulni…Ezzel az emberrel csak úgy megtörténnek a dolgok. Igazából mi sem akarunk egyik sem lenni, de ha úgy alakulna és valaki erre kérne fel minket akkor a következő válaszokkal készülünk:
– „Nem vállalom, nem leszek a pénzügyi bizottság elnöke”
– „Nem vállalom, nem indulok az országgyűlési választáson.”
Ezzel szerintem mindkettőt el tudjuk majd kerülni…
5. Bajusz Gábor aki a Veres-korszakban kéthetente állt ki Hollósyval nagyterpeszben a virágóránál „városcsőd” címmel sajtótájékoztatókat tartani, most jelezte, hogy nem helyes csődbiztossal riogatni…Emellett „kártékonynak” nevezte Czinkné mostani működését…Háááát….Nekünk aztán mindegy, de így 6 hónappal a választás után, azért megkérdeznénk Hollósyt , hogy mi a véleménye : Bajusz kampánytevékenysége inkább hozott vagy vitt szavazatokat és mennyit, és a városvezetés mostani megítélésében ez milyen szerepet játszott? Csak ha már „kártékonyságról” esett szó…
6.A gyaníthatóan valami pörgetőn lévő Jakab Péter felszólalására Tóth-Szántai olyat mondott ,hogy vissza kellett néznünk a felvételt: emlékeztette Jakabot ,hogy Lehoczki László helyén ül és FEL KELLETT VOLNA ajánlania a képviselői helyét Lehoczki feleségének vagy a lányának…Hogy micsoda? Itt családok nyernek mandátumokat? Ha Tóth-Szántai lebetegszik akkor beül a lánya a helyére? Választások helyett örökölni lehet majd a mandátumokat?
Polgármester úrról nem akarunk hosszabban beszélni, aki szeretné vissza tudja nézni a teljes közgyűlést (link lejjebb), de azért röviden:
– sérelmezi, hogy valótlanságok jelennek meg róla a facebookon. Lehet, de ha valóban népes csapat dolgozik a facebook posztokon, akkor miért nem lehet ezeket cáfolni? Ez nem csak az ő, hanem a város érdeke is lenne. A szó amit keres: transzparencia. (Hogy csak egy példát mondjunk : Márki-Zay kéthetente leül a tévé elé és két órán keresztül beszél arról, hogy mi történik a városban. Ön is rászánhat mondjuk egyet. Mondjuk Márki-Zay őszinte…)
– Az ugyan elhangzott, hogy az állami számvevőszéktől halasztást kértek a szolidaritási adó soron következő részletének befizetésére ,de az nem mondta el, hogy a kimenő levélben az is benne volt ,hogy azért kérik, mert ha nem kapják meg akkor NEM TUDNAK BÉREKET FIZETNI…Azért ez nem egy mellékes információ szerintünk…
– Úgy látjuk, hogy a frakció egységesen megkapta, hogy azzal kell maszatolni a dolgokat, hogy máshol is ugyanez a helyzet. Nem egészen. Ilyen gyorsan ekkora hitelt egyetlen másik megyei jogú város sem halmozott fel… És hogy egy másikat mondjunk, például Debrecen a vízművét sem volt kénytelen odaadni az államnak…
– Polgármester úr panaszkodik, hogy nem kapott választ Juhásztól a vitára . Lehet ,hogy rosszul gondoljuk, de a „LESZEREPELT VÁROSVEZETŐKKEL NEM VITÁZOM” mondat, az nem nekünk szólt…Ha már itt tartunk mi lett a Tóth-Szántai – Czipa brománccal?
Közgyűlés itt nézhető:
Berakunk egy képet Bajuszképviselő úrról, aki szerintünk sokat fogyott (nekünk is kellene), amihez gratulálunk.

2 Responses

  1. A polgármester totálisan alkalmatlan a feladata ellátására. A ripacskodásra és showmanként való tündöklésre, viszont tökéletes.

  2. Tisztelt FIDESZÉK! Nem gondolják, hogy ennyi már elég volt.

    TSZJ olyan komoly meggyőződéssel bír baromságokat állítani, hogy felmerül a kérdés:
    Még eszénél van?
    Ezen a héten a TOP 3 szereplése:
    1. az ENSZ közgyűlésbeli részvétele
    2. a szuper nyelvtudása, amellyel bizonyosan felrakta Miskolcot Európa térképére
    3. a Lehoczki (Isten nyugosztalja) mandátumának családon belüli öröklődése

    Komolyan égő!!! Leégetik az egész várost mindenhol, minden fórumon!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű