A Hamasz oldalán. A Budapesti Műszaki Egyetemen tanult majd hazament megtámadni Izraelt. Másnap már nem élt

untitled project 341 1

A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában

Az évkönyvet az egyetem azóta elérhetetlenné tette, majd közölte, hogy a hallgató a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében tanult az intézményben, de mindössze egyetlen aktív féléve volt.

„A Hamász egyik harcosaként azonosították azt a palesztin férfit, aki a rendelkezésre álló beszámolók szerint 2023 októberéig Magyarországon folytatott egyetemi tanulmányokat, majd a terrorszervezet Izrael elleni, 1200 civil áldozatot követelő támadásának napján elhagyta Budapestet, és visszatért a Gázai övezetbe” – írja a Kontroll.

Eszerint egy Hamászhoz köthető Telegram-csatornán publikáltak egy videót, amelyben egy harcosukról, Nour El-Din El-Jamasiról emlékeztek meg. El-Jamasi tavaly október 8-án halt meg egy izraeli harcálláspont elleni támadásban Gázában.

A videóban az is elhangzik, hogy El-Jamasi Európában tanult egészen a Hamász 2023. október 7-i Izrael elleni támadássorozatáig, akkor hazatért Gázába.

Truzman szerint El-Jamasi látható egy olyan budapesti csoportképen is, amely a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium Balassi-programjához kapcsolódik. Az elemző azt is közölte, hogy ismeretei szerint a palesztin hallgató a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) folytatott tanulmányokat. Ezt azzal is alátámasztotta, hogy megosztotta az intézmény 2025–2026-os tanévre vonatkozó évkönyvét, amelyet egy bizonyos Noureldeen M. D. Eljamassi emlékének ajánlottak.

A Warfare Analysis palesztinpárti X-oldal szerint El-Jamasi október 7-én este hagyta el Budapestet, és az első géppel Kairóba repült, ahonnan Gázába utazott, hogy csatlakozzon a Hamász katonai szárnyához. El-Jamasi apja, Muhammad al-Jamassi maga is a terrorszervezet gázai politikai szárnyának egyik vezetője volt 2017-től.

A történtekről a BME közleményt adott ki, amelyben azt írta, nem volt tudomása arról, hogy El-Jamasi szélsőséges szervezetekkel volt kapcsolatban. A nyilvántartásuk szerint a palesztin hallgató a Stipendium Hungaricum magyar állami ösztöndíjprogram keretében kezdte meg tanulmányait az alapképzésükön 2023 szeptemberében. Tanulmányai során jellemzően szüneteltette a jogviszonyát, egyetlen aktív féléve volt csupán, ott engedélyezték neki, hogy online vehessen részt az oktatásban.

„Az egyetem az ügy kapcsán vizsgálja a BME nemzetközi évkönyvében megjelent, az érintett hallgatónak ajánlott megemlékezés hátterét is. Az már most megállapítható, hogy az egyetem vezetése a megemlékezés megjelenéséről nem kapott tájékoztatást. A BME a kiadványt eltávolította honlapjáról, annak jelenlegi változatát visszavonta, és az ajánlás nélkül teszi ismét közzé” – közölte az intézmény.

A Hamász egy 4 perces videót is közzétett a BME egykori diákjáról. A felvételeken al-Jamasi látható különböző harci cselekmények közben:

3 Responses

  1. Ez fasza. Az idegenrendészet azonnan világítson át alaposan minden Magyarországon tartózkodó palesztin állampolgárt, és mindenkit utassítsanak ki az országból, akik bármilyen kapcsolatban állnak a Hamásszal, vagy bármely egyéb muszlim terrorszervezettel.

  2. 5799 forintos Strepsils Magyarországon, 1,19 fontos (514 forintos) ár Bristolban:

  3. z ukrán parlament ma elfogadta, és Zelenszkij elnök aláírta az ukrán oktatási törvény módosítását, amely alapjaiban teszi könnyebbé a magyar gyerekeknek az anyanyelvük használatát Kárpátalján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű