A megélhetési nevelőszülők iskolai végzettségben, a hátterüket tekintve gyakran nem különböznek jelentősen azoktól az anyáktól, családoktól, akiktől kiemelik a gyerekeket

A megélhetési nevelőszülők iskolai végzettségben, a hátterüket tekintve gyakran nem különböznek jelentősen azoktól az anyáktól, családoktól, akiktől kiemelik a gyerekeket,

 

jellemzően zsákfalvakban, kis falvakban élnek. „Ezért is gondoljuk, hogy ha a forrás egy részét arra szánnánk, hogy a családokat megerősítsük, akkor egy gyerekközpontúbb elhelyezést is tudnánk biztosítani. A zsákfaluból szinte hozzáférhetetlen a fejlesztés, amire ugyanakkor óriási szükségük lenne a nehéz csomaggal születő babáknak. Eleve nincs elég szakember az országban, és sajnos az sem általános, hogy a fejlesztés minden kórházban elérhető. Leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében akut ez a probléma. A krízis-nevelőszülőknél éppen ezért kell szempontnak lennie, hogy olyan helyen lakjanak, ahonnan hozzá tudnak férni a szolgáltatásokhoz.”

Nekik alapvetően az lenne a szerepük, hogy egy átmeneti, pár hónapos időszakban segítsenek, hiszen az a cél, hogy a gyerekek minél hamarabb egy állandó gondozási helyre kerüljenek – ahogyan egyébként a nevelőszülőségnek is átmeneti szolgáltatásként kellene működnie, de ma Magyarországon nem ez a realitás. Éppen ezért is megvan az esélye annak, hogy a jelenlegi nevelőszülőkből lesznek a krízis-nevelőszülők, és egy végesnek tűnő létszámot kell megosztani egy újabb funkcióval, vagy hogy a babák egyszerűen „beragadnak” náluk – és az is kérdés, hogy lesz-e erre a feladatra elég vállalkozó, mert nevelőszülőt találni eleve nehéz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű