Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben Kármán András pénzügyminiszter rendelete az idén június 30-ig fizetendő iparűzésiadó-többletről.
Ahogy azt korábban a kormány által közzétett rendelettervezet alapján írtuk, az intézkedés, amellyel a Fidesz-kormány tavaly sújtotta először az önkormányzatokat, jóval kevesebb pénzt von el idén a településektől, mint egy évvel korábban.
A legszembetűnőbb, hogy míg a Fővárosnak tavaly még 3,7 milliárd forint adóbevételről kellett lemondani, idén 0 forintról.
Ugyanígy nem kell fizetnie egyetlen budapesti kerületnek és a megyei jogú városoknak sem. A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetési kötelezettséget. A legtöbbet idén Kazincbarcikának kell fizetnie 787 millió forinttal, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

Egy válasz
Ez a szemét Magyar Péter nem fosztogatja úgy a várost ahogy a fidesz tette.Hová fog ez vezetni?